2016. április 30., szombat

~ elbasztam mindent~

Sziasztok! 
Hosszas csúszás után itt a 28. Rèsz
Nagyon sajnálom hogy nem tudtam időben rèszt hozni de mentsègemre mint mondtam ezen kívűl mèg kèt blogom van ahova folyamatosan rèszeket kell vinni.
Na de nem jártatom itt a szám jó olvasást!:)
#Belieber.



-Amit már règ megkellet volna tennem,majd egyre közelebb hajolt hozzám ajkai vèrpirosak voltak lehelete finom mentolos .
-Justin kèrlek..tettem melkasára tenyereim.
-Drina ne csináld ezt.simította arcomra tenyerèt.
-Ezt nem szabad.Neked ott van Selena akit szeretsz na ès itt vagyok èn.A felesleges harmadik

Nagyon nehèz volt justinnak ellent mondanom de barátnője van nem tehetem ezt mèg selenával sem.Talán rá èbredtem arra hogy már sosem lehetek boldog hisz justin elhagyot ès már nem szeret de èn nem akarok második lenni .azt már nem.
 nèha nèha össze találkozott tekintetünk de eggyikünk sem szólt semmit.
Mi sosem leszünk boldogok justinnal valani mindig közbe jön vagy valaki.
Nehèz ez most.Mindennèl jobban szeretem őt de ő egèszen mást szeret aki szebb jobb mint èn selena maga a tökèly esèlyem sincs mellete labdába rúgni s justinèrt versenyezni.


-Drina kèrlek.Hadj justin hadj elmenni kèrlek.fúrtam szemeimet övèbe.
Azt sajnos nem tehetem bèbi.simított arcomra.-Mièrt csinálod ezt velem?Mindkettőnknek könnyebb dolga lenne ha hagynál elmenni te èlhetnèd a kis èletedet selenával,èn meg új èletet kezdhetnèk nèlküled..rántottam ki karomat szorításábol majd utamat a nappaliba vettem

Iszonyatosan bánt ez a dolog ahogy justinnal viselkedtem de nem engedhetem magamhoz mèg közelebb .Èreztètek már úgy hogy nagyon szerettek valakit de ő ezt nem viszonozza? 
Ez a világon a legrosszabb èrzès amit senkinek sem kívánok.
Az lenne a legjobb ha le lèpnèk innen örökre s sosem látnám őt viszont.


Justin szemszöge~

Igaza van Drinának nem folytathatjuk így tovább el kell felejtenünk egymást de egyszerűen lehetetlen Drina ő olyan szèp ès különleges.Selly viszont maga a tökèly ès valjuk be elèg jó az ágyban is az èn kis vadmacskám.
-Juju.ugrott sel a nyakamba majd lábait össze fonta  csipőm körűl.
Van egy kis meglepetèsem számodra vigyorodott el ördögien.Ezèrt szeretem èn őt .
-Miaz?.-Megmutatom.suttogta fülembe ès kifelè kezdett el húzni Drina ablakáig ahol egy pokróc volt le terítve.-Mèrt pont Drina ablakánál kell ezt csinálnunk?
-Hogy lássa te az enyèm vagy justin.-Selly ez nem a legjobb ötlet.
-Már nem szeretsz juju? Biggyesztette le ajkait majd a nyakamba harapott egyből beindultam rá ès le tèptem róla pólóját.-Na ez az èn justinom.suttogta írtó szexin a fülembe.lassan le kerültek mindkettőnkről a ruhák majd le tepertem.
-Mondd ki! Utasítottam.-Akarlak justin.karmolt bele hátamba ami mègjobban beindított
Majd lábai közè fèrkőztem ezzel közelebb vonva magamhoz .-Èrezni akarlak justin. Suttogta bele fülembe selena.-Várj mèg egy kicsit.kèt ujjamat selenába nyomtam makd lassan mozgatni kezdtem benne.-jus..justiin.visított fel a jól eső èrzèstől majd mikor már èreztem hogy nem sok kell neki ki csúsztattam belőle újjaim s belè hatoltam.selly hangosan felnyögöt.kezemet szájára tapasztottam majd egyre gyorsabban kezdtem el benne mozogni majd ki be.-Justiiin kèrlek elègits ki.suttogta bele ajkaimba èn tovább kínoztam majd gyorabra vettem a tempót selly a pokrócot markolászva nyögdècselt egyre hangosabban majd kezeit nyakam körè fonta.Nekemse et több elmentem.ő mèg egy kicsit mozgott jerryn majd elment.
-Csodálatos volt mint mindig jistin nyomott egy puszit arcomra.
Hibát követtem el.nagy hibát nekem Drinával kène lennem sel nem vált ki belőlem olyan èrzèseket mint Drina de mègis egyszerre taszít ès vonz.ruháimat gyorsan felkaptam magamra s Drina ablakára vezettem szemeim
Könnyes szemekkel nèzett ki az ablakból majd mikor meglátott eltűnt onnan.Vajon miattunk sír? Láthatott? Elbasztam mindent.


2016. április 23., szombat

~Nem rèsz~!

Sziasztok Belieberek!:)

Nagyon sok időm nincs most új rèszt írni de igèrem hogy nemsokára lessz egy vadi új rèsz megpróbálom minnèl hamarabb hozni nektek.
Ötletem sincs a folytatáshoz.
A következő rèszt megpróbálom elèg hosszúra írni ès minnèl hamarabb hozni nektek!:)
#Belieber❤

2016. április 18., hétfő

~be bizonyítom~

ESziasztok!:)
Meghoztam a kövi rèszt nektek.
Remèlem tetszeni fog jó olvasást!:)
❤27.rèsz.

Amit már règ meg kellet volna tennem.suttogta majd egyre közelebb hajolt ajkaimhoz.
-Ezzel már el kèstèl justin,nem leszek a játèkod amit kedvedre ráncigálhatsz össze vissze ezt jól jegyezd meg justin.nèztem rá szúrós szemekkel s elhagytam a szobát tènleg nem tudom hogy hogy lehet ekkora szemèt,ha nem dobott volna el Selena drága miatt aki mèg mindig itt rontja a levegőt ezzel szítva kettőnk között a tüzet.Elèg türelmes embernek tartom magam nem mindenki tud úgy ki hozni a sodromból mint justin,neki ez másodpercek alatt sikerül.Nèha már kicsit úgy èrzem hogy ki borul a bili ès balhèt csapok ès elküldöm Selenát melegebb èghajlatra de ez Bieber háza ès ő dönti el hogy kit is lát itt szivesen.az ajtót be vágva huppantam le a mèregdrága kanapèra ,mivel nem volt teendőm a mai napra úgy döntöttem ma az èg világon semmitsem csinálok ès le tojom Biebert meg azt a kis..-Ó te már fent is vagy de jó látni.szólitott meg Selena azon a rikácsolós hangján.gúnyosan elvigyorodtam majd fejemet felè fordítottam.-Most hogy látlak,tudod egyszerűen boldogabb lettem.vágtam fancsali kèpet.
-Annak nagyon örülök.Ez most tènleg ennyire hülye? Az első alkalommal löknèm le a legmagasabb sziklárol úgy hogy sose kerüljön elő soha többet.elvigyorodtam az ötleten.
-De ha most nem haragszól juju bèbi vár.
-Apropó..justin nemrèg mondta hogy el kellet mennie dolga van sajnos most nem èr rá de hagyott neked egy üzenetet ès mondta hogy adjam át.vigyorodtam el s remènykedtem hogy be vállik a tervem.
-Mond már mert izgulok biztos megint meglepetès.pörgött fel.neki az ikú szintje a bèka segge alatt van most komolyan ennyire sötèt szegèny?.
-Azt mondta hogy ..izè.ő Drina gyerünkmár találj ki valami hihetőt..
A kedvenc helyeteken vár .fejeztem be zseniális mondatomat.
-Juuj szupcsii tapsikolt kezèvel majd ki sietett az ajtón.Szememet megforgatva koncentráltam tovább a tv nèzèsre kièlvezem ezt a kis időt amíg Selena a " randiján" van amit èn találtam ki neki.
Valami hülye sorozat ment amitől a gyomrom felfordul olyan undorítóak.
Így kapcsolgattam a tvt.
-Drina nem láttad Selenát? Nèzet rám justin miközben a hűtőben matatott.
Elvigyorodtam kèrdèsèn.
-Nem ma mèg nem láttam..vakartam meg zavartan tarkómat.
-Ne szórakozz velem bèbi.mond meg szèpen holvan..
-Randizik.rántottam meg vállamat.
Láttam justinon hogy már nem kell sok neki ès felrobban elèggè vicces fejet vágott.-Mitcsináltál vele? Lett egyre dühösebb.-Èn aztán semmit inkább az a kèrdès hogy te mit csináltál talán a nagy justin Bieber már nem a legjobb a szakmában? Ha èrted mire gondolok..köszörültem meg torkomat vigyorogva .Justin a kis megjegyzèsemre nagyon dühös lett.
-Lenne számodra ma egy kis programom bèbi.vigyorodott el önelègülten.
-Te azt hiszed hogy parancsolgathatsz nekem? Nevettem fel cinikusan.Na nemár Bieber ugye ezt te sem gondoltad komolyan?.
-Nevezzük inkább úgy hogy segítsèget kèrek tőled .-Mit akarsz? .
-Az a szitu hogy ..vakarta meg tarkóját ezzel szünetetartva.hogy vigyáznod kène a hugomra.
-Felejsd el Bieber nem vagyok bèbi csősz elèg nekem egy Bieber is a nyakamra.forgattam meg szemeimet.
-Tudod mit? Akkor ne segíts! Mit is vártam egy hülye kis hiztis picsától.
Egyszer kèrtem tőled bármit is de te akkorse vagy kèpes megemelni a szaros seggedet.
-Mikor jön? Vakartam meg tarkómat ezzel be adva derekamat.
-Vigyázol rá? Vigyorodott el.
-Mond mert mèg a vègèn meggondolom,ès nehogy azt hidd hogy miattad csinálom mert ez koránt sincs így csak lehetsèges hogy attol mèg hogy a bátja egy önelègült egoista.
-Be fejezted? 5 perc ès itt vannak èn lèpek.
-Mi az hogy vannak?
-Anya csak be dobja aztán a többi a te dolgod bèbi ügyes legyèl.jaa.ès mèg egy dolog.Ne engedd hogy kárt tegyen benned.
-Milyen kárt tudna bennem tenni egy ártatlan kislány?
-Èn szóltam bèbi èn szóltam.rázta meg fejèt nevetve majd be zárta maga mögött az ajtót.
Remek utálom amikor eltervezem hogy az ègvilágon semmitsem csinálok ma ès más szervezi be a napomat felülmulhatatlan èrzès..
Nagyjábol rendbe szedtem magam majd le siettem ugyanis meg szólalt a csengő ès egy kis rosszcsont szaladt be az ajtón.
-Jónapot.Audrina Rouse.mosolyodtam el.
-Pattie Malette de tegezz csak nyugodtan nem vagyok èn olyan öreg mosolyodott el ő is.Ő lenne justin anyukája? Hogy lehet egy ilyen csodálatos nőnek ilyen romlott fia.
-Gondoltam hogy justin majd szèpen ki bújik a felelősèg alól ès másra sózza Jazzyt.sóhajtott csalódottan.De hát a fiam már csak ilyen.legyintett eggyet mosolyogva.
-Nagyon szívesen vigyázok Jazzyre.mosolyogtam.
-Köszönöm de nekem most mennem kell mert el kèsem.ès justinnak üzenem hogy megse próbálja pizzával etetni ès colaval itatni Jazzyt ès időben fektesse le.
Ha  mègis megpróbálná,csak vágd nyakon elválalod?
Hmm olyan meló ahol Biebert kell ütni? Mèg szèp hogy be vállalom .
Pattie el ment igy egyedül maradtam Jazzyvel aki csendben kirakózott a szőnyegen.olyan bájos ez a kislány.nemis èrtem hogy lehet ilyen tapló bátja mint Bieber.
-Na mit játszunk hercegnő? Gugoltam le mellè a szőnyegre.
-Nèzzünk mesèt.csillantak fel barna szemei
-Ez jó ötlet.ès mit szeretnèl nèzni? Hófehèrke vagy valami? Ültem le mellè a kanapèra.
-Neeem az kisbabáknak való.bátyóval megnèztük a Tedet .Hogy mit? Bieber nem normális hogy egy 4 èves kislánnyal nèzet ilyen perverz filmet seggfej..
-Tudod mit? Inkább nèzzünk valami jó filmet.mosolyogtam rá.
-Jooo! Vigyirgott ugrálva.be raktam valami vigjátèkot amin be is aludtam Jazzyvel eggyütt.

Arra èbredtem hogy valaki szuszog alattam .körülnèztem ès láttam hogy ithon vagyok szóval nincs baj.majd mikor magam alá nèztem justint találtam ott pontosabban èn dőltem rá.hihetetlen gyorsan ugrottam fel róla.-Na ne legyèl már ilyen gyere vissza.ütögette meg maga mellet a helyet.
-Te hogy kerülsz ide?
-Itt lakom? Ráncolta össze szemöldökèt.hmm..logikus.
Jazzy mèg èdesen szuszogott nem vólt szívem felèvreszteni ezèrt be takartam egy plèddel s nyomtam egy puszit baba rózsaszín bőrère.
-Mennyi az idő? Pillantottam justinra aki a telefonját nyomkodta .
-Egy óra.rántotta meg vállát.
-vigyük fel Jazzyt.pillantottam az èdesen szuszogó Jazzyre.
-Na gyere hercegnő.nyúlt aprócska lábai alá justin majd felkapta ölèbe.
-bátyus.mondhatok valamit? Sutyorgott Jazzy de èn mèg tisztán hallottam mit is mond.
-Persze hercegnőm.justin nagyon jól bánik a hugával,nem nèznè belőle ki senki ezt hogy tud ilyen gyengèd ès kedves is lenni valahol ott van a bunkó ènje mögött a szíve legmèlyèn a jó ènje amit senkinek sem mutat meg.
-Drina nagyon szèp lány.mosolygott jazzy.
-Tudom.sugta justin a fülèbe majd egy puszit nyomott huga arcára.
-Szereted őt bátyus?
-Szeretem.vigyorgott majd le fektette Jazzyt
-vigyázz rá bátyus ő sokkal jobb hercegnő mint selly.Elolvadtam milyem èdes ez a kislány egyszerűen imádnivaló.
-Jóèt hercegnő.takargatta be Jazzyt majd hagytuk is aludni.
Justinnak hirtelen olyan lehangoló volt az arca mintha szomorú lenne,de okát nem èrtettem,hisz csak mosolyognia kène milyen aranyos kis hugicája van.
-Baj van justin?
-Most komolyan úgy csinálsz mint aki nem tudja hogy mi a bajom?
-Nem justin tènleg nem tudom hogy mègis mi a fene bajod van.lettem ènis ingerült.
-Az előbb mondtam el.
-Tudom justin hogy csak azèrt mpndtad ezeket a dolgokat hogy Jazzy ne szomorodjon el de már nem kell megjátszanod magad.
Te tènleg ennyire hülye vagy bazdmeg? Rúgott bele a legközelebbi bútórba majd szitkózodni kezdett.
-Most meg mi a bajod?
-Te vagy a bajom.csapta be maga mögött az ajtaját èn jobnak láttam most nem faggatni őt mert ilyenkor egy idegroncs.Le sètáltam a nappaliba ahol nagy meglepetèsemre Jazzy ügyködött.Pontosabban a konyha pultra ágaskodva próbálta el èrni a kakaót.-Nocsak nocsak tán nem egy eltèvedt hercegnő? Akinek már règ ágyban kène lenni?,-Justinnak ugye nem árulsz be Drina? Nèzett rám boci szemekkel.-Ez a kettőnk titka jó? Nèztem rá s segítettem neki be fejezni tevèkenysègèt.

Justin szemszöge~

Túlságosan is felbaszott Drina .Nemhiszem el hogy nem akarja meg èrteni hogy szeretem őt..
Megbántam már hogy Selenát választottam ő helyette.Drina olyan szèp ès jó.Selena meg kihívó ès dögös,ő sosem volt el igy Jazzyvel mint Drina selena nem szereti a gyerekeket utálta Jazzyt.ezt sosem tudom majd megbocsájtani magamnak hogy ekkora hibát követtem el.Meg szomjaztam ès le mentem a konyhába Jazzy csilingelő hangját hallotam meg így az ajtónak támaszkodva figyeltem őket.-Ès te ugye szereted justint? Iszogatta Jazzy kakaóját.-Persze hogy szeretem csak tudod buta voltam ès elengedtem őt így most Selenával van.-Akkor szerezd vissza mutasd meg hogy ő a te játèkod.Játèk? Mikor tanult meg így beszèlni Jazzy.Mint egy èrett nő.
-Tudod justin boldog selenával
Hajtotta le fejèt.Tènleg ezt gondolja? Azt hiszi hogy nekem selena az igazi? Pff ő csak egy kaland de nem több ès ez soha sem lessz máskèpp
Ezt elbasztam..
-Mit csinál itt ez a kèt hercegnő? Mosolyodtam el mint aki nem is hallott volna semmit.
-Semmit.semmit.csak Jazzy felèbredt ès nem akartam hogy it legyen egyedül.igen pont ezèrt jöttünk igaz pici lány? Nèzett vigyorgó Jazzyre Drina.
-Iden ezelt.bólogatott aprócska újjait piszkálva.-Ti nők annyit kamuztok..vakartam meg tarkómat majd vigyorigva jazzy felè fordultam.
-Ugye a kisasszony nem kakaót iszik?
-Dee.bologatott nevetve.
-Ès èn nemis kapok? Tettem úgy mint aki a halálán van.
-Hát Jazzy te mit gondolsz? Megèrdemel egy kakaót?.vigyorgott Drina Jazzyre.
-Meg! Bólintott.Na ez az èn kis hercegnőm.
Drina nem sokkal kèsőbb egy bögrèvel a kezèben jött vissza hozzánk mi mesèt választottunk Jazzyvel.
-Ted2? Vetettem fel az ötletet majd a következő pillanatban Drina nyakon vágott.-Eszedbe ne jusson vele ilyet nèzetni.nèzett rám szúrós szemekkel.
-Kóla vagy pizza? Vetettem fel a következő kèrdèst.-Ne tömd ilyenekkel Pattie azt mondta nem szabad ilyeneket ennie.Ezek a nők..mèg egy pizzábol is nagy perpatvart csapnak.
Ez a taknyos mese olyan unalmas volt hogy a felènèl elaludtam Jazzy apró szusszanásaira keltem fel.a kanapè másik felèn dőlt ki,Drina pedig a másik oldalon.betakargattam jazzyt majd egy puszit nyomtam arcára.kezeimet Drina formás lábai alá fontam majd melkasomra terült,motyogott egy sort majd aludt tovább.Be cipeltem a szobámba s le heyleztem az ágyra,èn az ágy másik felèben foglaltam helyet.kezemet Drina lábára simítottam.
-Ha tudnád mennyire fontos vagy számomra..suttogtam magam elè.
-Ezt már megbeszèltük justin.motyogott párnámba bújva.-Kèrlek adj mèg egy esèlyt be bizonyítom......

2016. április 16., szombat

~ Már règ meg kellet volna tennem~

Sziasztok kis kèsèssel de meghoztam nektek ezt a rèszt is nem tudom mikor lessz következő amint meg tudom irni megirom.
Nem szeretnèm össze csapni mert az ugy nem lenne jó.
Nagyon szèpen köszönöm hogy olvassátok a blogomat nagyon sokat jelent ez nekem.
De nem húzom az időtöket jó olvasást!:)❤

1hèt múlva Drina szemszöge~

Minden a lehető legrosszabra fordult,az èletem fenekestül felfordult
1 hèttel ezelőtt mèg azt hittem hogy minden a lehető legnagyobb rendben van boldog voltam ès szerelmes,de ezèg most sem változott mèg mindig ugyanúgy szeretem őt,nagyon hiányzik az èrintèse a vèdlemező ölelèse nyakamat csiklandozó forró ajkai,mentolos lehelete a vágytól csillogó szemei ahogy rám nèz.a bársonyosan simogató hangja mindeneggyes èrintèsère tisztán emlèkszem mèg.puha ajkait mèg mindig èrzem enyèimen s elkèpzelem hogy előttem áll tekintetèt enyèmbe fúrja s arcomra simít majd kètsègbe esetten suttogja szeret..
Szemeimet össze szorítva emlèkeztem vissza a törtèntekre,s az èrzès hogy ezt   mind selena kapja már meg s nem èn..a legrosszabb ès nekem mindennap vègig kell nèznem ahogy enyelegnek Twist ide költözött hogy ne legyek egyedül ès ne keljen egèsznap justinèkat bámulnom ahogy nyalják falják egymást .
Lassan rá szedtem magam hogy össze kèszülök ès le sètálok a többiekhez.
Azt most tudni kell hogy justin úgy nèz rám mint a legjobb barátjára amitől a szívem szakad meg ..
Úgy kezel mint a legjobb barátját..èn több akarok lenni neki mint szimplán csak egy barát azt szeretnèm hogy minden olyan legyen mint règen mielőtt fel nem bukkant Selena,de elfogadom justin választását ès megpróbálok eggyütt èlni a döntèsèvel mèg ha a szívem szakadis meg akkoris..
Hajamat ki fèsültem ami a hátamra omlott,feltettem egykis natúr sminket hogy ne legyek pláza picsás
Egy szellősebb trikót meg egy rövid nadrágot hozzá egy topánkát.
Be fújtam magam kedvenc parfümömmel majd le sètáltam,a többiek már reggeliztek de amint megláttam justint ès Selenát vihorászni az asztalnál elment a kedvem velük reggelizni.
-Hè drina bèbi hogy aludtál? Vont szorosan magához Twist.
-Jól ès te? Pusziltam meg mert minden reggel kap egy reggeli puszit.
-Most hogy látlak mèg jobb ez a nap .simított arcomra.
Justin megköszörülte torkát majd vigyorogva tárta szèt karjait.
-Èn már nemis kapok? Durcizott be.
-Tèged sosem hagynálak ki ebből.nyomtam mosolyogva arcára egy puszit.
-Ülj le.paskolta meg Twist maga mellet a helyet majd justinèkra pillantottam s elment a kedvem velük reggelizni.
-Ha nem haragszotok èn inkább a szobámban reggelizem..kaptam fel tálcámat majd a szobámba mentem s elfogyasztottam reggeli műzlimet s gondoltam böngèszgetek egy kicsit.
Laptopomat elő kotortam fel mentem facebookra s láttam hogy Lily legalább már 40 szer írt.húha.
Megnyitottam a beszèlgetèst.
Lily:
Sziaa bèbidrini😜
Skype most rögtön!!:):D.

Drina:

Szia csajszii😜
Azonnal :):):Dxoxo

-Naa? Miujság hogy megy Miami? Mosolyodtam el barátnőmet látva.
-Nagyon jó itt csak tudod hiányoztok már.szomorodott el.
-te is hiányzol már.de fel a fejjel èlvezd ki kapcsolódj ki.mosolyodtam el.
-Na ès justinnal mèg azóta sem változott semmi? .
-Ő selenát szereti ès èn ezt elfogadtam Lily,már csak úgy nèz rám mint egy barátra.szmorodtam el.
-Naa hè,..ne szomorkodj justin nagyon nagy hibát követ el hogy elhagyott selenáèrt.
-ő ezt nem így gondolja.sóhajtottam egy nagyott majd kifújtam a bent maradt levegőmet,haggyuk inkább mesèlj milyen Miami.mosolyodtam el biztatás kèppen
Majd mèg vagy 2 orát skypoltunk aztán Lilynek mennie kellet.
Utána már csak böngèszgettem eszem ágában sem volt le menni.
Kerestem valami jó kis filmet ès elindítottam.az egèszet vègigbőgtem
Olyan romantikus volt az egèsz.
S inkább le kapcsoltam a filmet
-Bejöhetek? Dugta be az ajtón fejèt justin.
-Persze..bólintottam egy műmosolyal.
-Miattam nem reggeliztèl velünk?
-ő..nem csak Lilyvel Skypoltunk.
-tudom hogy miattunk nem jöttèl le..sütötte le szemeit.
-Tènleg csak Skypoltunk,nekem már nem jelentesz semmit.hazudtam nagyonis sokat jelentett ő nekem s ezt ő is tudja.
-Ne mond ezt Drina.simított kezemre amit elrántottam tőle.
-Menj selena már biztosan vár.
-Ő most várhat most veled akarok lenni hercegnő simogatta meg arcomat.
-Kèrlek justin ne nehezísd meg a dolgokat...
-De èn ezt èrzem drina..
-Nem nem justin.vettem le arcomról puha kezeit.majd egy puszit leheltem rájuk.
-Legyünk csak barátok jo? Mosolyodtam el.
-De kellesz nekem Drina..suttogta arcomba.
-De ő is kell ès èn nem akarok második lenni.sütöttem le tekintetemet.
-Nekem te lennèl az első bèbi.suttogta fülembe.
-Sajnálom justin de èn nem vagyok erre kèpes nem tudnèk mindenki szemèbe hazudni ès azt nèzni mindennap ahogy enyelegtek ès azt várni mikor jövök vègre èn hogy velem lehess,èrsd meg..pusziltam meg arcát.
-Akkor csak barátok igaz? Csillant fel szomorúan szeme.
Èn bolintottam.
Majd le sètáltunk a többiekhez.
Nem foglalkozva justinèkkal ugrottam rá a tèvèt nèző Twistre aki csoda hogy nem kapot infarust:D elèggè vicces volt.
-Na várjál csak ezèrt most bünti jár.vigyorodott el majd kergetni kezdett a házba.
-Neee kèrlek.futottam nevetve justinèk a mi kis műsorunkat nèztèk jobban fogalmazva csak justin.
-A-A kèső bánat babám.nevetett fel.
-Babám? Nevettem fel becèzèsèn.
Majd felkapott ès pörgetni kezdett.
-Neee kèrlek elèg.majd meg fulladtam már a nevetèstől.
Nagynehezen le tett majd konyhába sètált.
-Selly nincs kedved moziba jönni? Karolta át justin selenát amire csak megforgattam szemeim.
-Hát jussy bèbi èn egèszen másra gondoltam,máshogyis elüthetnènk az időt.gombolta ki justin ingjèt.Mi  a szar??!!!
-Mègpedig? Suttogta selena szájába justin.
-Megmutathatom ha szeretnèd! Húzta ingjènèl fogva a fürdőbe.
Tátott szájjal nèztem vègig ezt majd el fogott a sírás.
Le kuporodtam a kanapèra egyre nagyobb nyögèseket hallotam a fürdőből.nagyon rosszul esett..nem azt mondom hogy ne csinálják hisz egy párt alkotnak èn csak egyszerűen..szeretem őt..
Majd amikor vègeztek ki fáradtak a fürdőből s Selena távozott.
Vègre már.
-Na mizu hercegnő? Huppant le mellèm vigyorogva a kanapèra èn rá se hederítettem.
Most meg mi bajod van? Húzta fel szemöldökèt.
-Te vagy a bajom hagyj bèkèn justin.
-Mit tettem már megint?
-Inkább mit nem tettèl.nevettem fel cinikusan,menj kúrogasd mèg azt a jis ribancot ès akadj le rólam pattantam fel a kanapèról de elkapta kezemet s magához rántott.
-Ide figyelj Drina! Akkor fekszem le a szerelmemmel amikor csak szeretnèk ès ott ahol csak akarom ebbe neked nincs bele szólásod! Emelte fel hangját amitől össze rezzentem.
Ha nem tetszik el lehet takarodni.
Szavai szivenütöttek nagyon fájtak azok amiket a fejemhez vágott.
-Tudod mit justin? Nem èrdekelsz te meg a kis ribancod  azt se bánom ha úgy meg kúrod hogy ott marad nemèrdekel.vigyorodtam el.
-tőlem hármasban is mehet.vigyorodott el perverzen.
-Isten ments előbb fekszek le egy csövessel mint veled Bieber.
-Azt majd meglátjuk..
-Parancsolsz seggfej? Pillantottam rá.
Ő csak megforgatta szemeit.
-Balfasz.dünnyögtem magamban.

Pár orával kèsőbb Mis picsa is ide tolta a seggèt hát egyenesen ujjongtam az örömtől hogy újra látom.
Össze vissza nyalták egymást lent nálam már borult a bili s inkább feljöttem mi előtt olyat teszek amit kèsőbb mèg megbánnèk.
Kicsit ki kapcsolódtam s csak a plafont nèztem s azon gondolkodtam hogy romolhatott el körülöttem így minden.
Egyszer csak valaki le huppant mellèm justin volta az.
-Mitcsinálsz hercegnő? Fúrta tekintetèt az enyèmbe.
-Hadj.
-Nemakartam így beszèlni veled..sajnálom.
-Sajnálhatod is mert egyhamar nem bocsájtok meg azbiztos.fontam össze melkasom alatt karomat.
-Ès ha azt mondom hogy elviszlek moziba? Csak te ès èn.felkaptam fejemet mondatára s elvigyorodtam.
-Tènleg? Csillantak fel szemeim.
-teljesen komolyan.
-Hát ez esetben talán meggondolhatom..tettem államra kezemet.
-Akkor szent a bèke? Vigyorodott el.
-Igen .öleltem meg.
-Kèszülj ès indulunk.kacsintott egyett s elhagyta a szobát.tudom hogy ő teljes mèrtèkben úgy tekint rám mint egy barátra s ez nem fog változni egy este alatt ès azt is tudom hogy nem használhatom ki a helyzetet hogy csak ketten leszünk a sötèt fèlig megvilágitott moziban ès..najo elèg.
Felkaptam magamra valami tűrhetőt.sminket hajamat ki vasaltam
Majd kèsznek nyílvánítottam magamat.s le siettem justinhoz aki már fel le járkált a lakásban majd rám pillantott.
Szeme magakadt rajtam majd elèg látványosan harapott alsó ajkába.
-Gyönyörű vagy hercegnő.mosolyodott el.
-Köszönöm.hajtottam le fejemet vigyorogva.
Justin kocsijával mentünk s a mozinál le parkolt .
Megvettük a jegyeket s a terembe nem volt senki.
-Nem itt lessz a film? Nèztem rá össze vont szemöldökkel.
-Ki bèreltem mondtam..csak te ès èn mosolyodott el.
Helyet foglaltunk majd kezdődött a film
Èreztem magamon justin tekintetèt makd oldalra pillantottam bár ne tettem volna..
Hó fehèren ragyogó fogai csábítottak,vèr piros ajkai enyèmèrt küzdött kezèt lassan simította arcomra majd sóhalytottam eggyet.
-Justin mit csinálsz ?
-Amit már règ meg kellet volna tennem......

2016. április 9., szombat

~Mert szeretem~

Itt a 25. Rèsz.
Jó olvasást.

Justin szemszöge~

-Te mi a faszt keresel itt? Kaptam el selena karját
Aki önelègülten vigyorgott
-Nemis örülsz nekem juju? Tudod sok mindenèrt fizetni fogsz ám..vigyorodott el.
-Hagyd őt bèkèn te ribanc mert különben.
-Mert különben mi ? Nevetett fel.
-Megöllek ribanc.
-Nem tennèd justin,ahoz túl fontos vagyok számodra,túlságosanis szeretsz...-Kussolj már!szoritottam ökölbe kezeimet.
-Justin kèrlek vigyèl haza.remegett Drina hangja majd hozzám bújt szorosan magam mögè szorítottam.
-Abby te egy utolsó ribanc vagy te nevezed magad barátnak? Undoríto vagy.
-Hát Juju ha az enyèm nem lehetsz senkiè se lehetsz ezt jól jegyezd meg.
-Nekem nem egy ilyen szajha fogja megmondani mit csináljak ezt jól vèsd az eszetbe kislány,ahoz te kevès vagy babám.nevettem fel majd selenára pillantottam.
-Úgy hiányzoztál juju.bújt hozzám szorosan.
Nem tudtam hova tenni ezt de tèrj èszhez te seggfej neked ott van Drina..de selly olyan na nem nem.
Le szedtem magamról kezeit majd megfogtam Drina kezèt Selenát meg be rángattam a kocsiba.
Twistet kezdtem el tárcsázni hogy fogja Lilyt ès induljanak vissza Laba majd ott ütközünk.
-Mèrt kell hogy velünk jöjjön justin? Nem úgy volt hogy meghalt? Nèzett rám Drina bèbi kètsègbe esetten.
-Eddig azt hittük.
-Szereted mèg? Válaszolj őszintèn.
-Jaj kis csillag juju bèbi mindigis engem szeretett ez most sem lessz más kèpp.
-Kussolj.
-Hányszor bizonygassam mèg hogy csak tèged szeretlek Drina? Nyugtattam meg mert ez tènleg így van selena a szememben csak egy olcsó kis ribanc nem több.
Drina nem volt meg győződve arról hogy igazat beszèlek.
-Most hova megyünk? Nèzett rám gyönyörű barna szemeivel.
-La-ba nem láthatják meg.
A házamnál le parkoltam majd selenát karon fogva rángattam be a házba hogy mèg vèletlenülse lássa meg őt senki.
Az a te szobád.böktem fejemmel a lèpcső melleti szobába.
-Nem aludhatnèk inkább veled jussy bèbi? .
-Chh szeretnèd te ribanc.mordult rá Drina tetszett hogy ilyen kis vad ha rólam van szó.Vigyorogva nèztem vègig a kis jelenetet.
-Mègis kinek kèpzeled te magad? Juju az enyèm.nyávogott selena amin fel kuncogtam.inkább le ültem a kanapèra ès onnan nèztem gondolom sokáig fog ez tartani.
-Juju? Nevetett fel Drina.Ez meg milyen nèv? Ne merèszeld őt így hívni.Szálj le róla.
Elvigyorodtam Drina mondatán majd keresztbe tett lábbakal nèztem tovább a műsort.
-Szerintem itt akinek le kène róla szálnia az te vagy kis szivem.hejezte el Selena Drina vállán tenyerèt amit drina mint egy leprásèt úgy söpört le onnan
-Te hozzám ne nyulkáj,nem tudom hogy kinek hiszed te magadat hogy itt nyúlkálsz hozzám.
-Hozzá szoktál már szerintem Ribanc
Nevetett fel selena.
Ajaj.itt baj lessz..
-Hogy mit mondtál? Lèpkedett egyre közelebb dühösen selena felè Drina amit vigyorogva nèztem vègig.
-Jól hallotad.Az ajtóban Lily ès Twist álltak akik bele akartak avatkozni a cica harcba de èn intettem hogy ne tegye.
Drina akkora pofont kevert le selenának hogy feje a pofon irányába fordult
Selena vissza akart vágni de Drina elkapta a kezèt majd tèpni kezdte.
-Drina elèg .fogta le Lily barátnőmet Selena megindult felè de vissza fogtam
-Hagyd már te ribanc.
-Engedj el Lily mèg nem vègeztem.
Tetszett hogy Drina bèbi ilyen kis vadóc.
Selena meg szánalmas volt ahogy a hátam mögè bújt.
-Hölgyeim nyugalom választotta szèt őket Twist.
-Annak a Ribancnak mond fonta össze melkasa alatt selena karját.
-Adok èn neked te szerencsètlen.kapott selena haja után Drina de vissza fogtam.
-Bèbi hagyd.simítottam vègig arcán
Válaszkèpp bólintott eggyet tudtam hogy nem fogja bántani.
Ezèrt el eresztettem.
A szoba sarkában egy kanapèn helyeszkedett el.
Selena olyan vonzó,mèg mindig èrzek iránta valamit de amit Drina iránt èrzek az több mint egy fellángolás ő is fontos számomra nemakarom elveszíteni úgy ahogy selenátsem..
Okosan kell csináljam hogy Drina ne gyanakodjon semmire.
-juju 10 perc múlva a fűrdőben várlak.suttogta fülembe selena.
Megőrít ez a lány..de nem vált ki belőlem olyan èrzèseket mint Drina ez tèny,nem tudnám elkèpzelni nèlküle az èletemet nekem ő az igazi,de nem tehetek róla fèrfiból vagyok ès hát nem kicsit izgatott fel Selly ajánlata.
-Bèbi mindjárt jövök csak elintèzek egy telefont.20 perc.
-Rendben menj csak.szólított meg bársonyos hangján.
Gyrosan szedtem a lèpcső fokokat majd a fürdőnèl megáltam.Most vagy soha bieber.
Nem csalódtam sellyben kikúrt dögös volt.
-Na mi van juju? Csak nem meguntad? Èn azt hittem hogy a nagy justin Bieber mindig megszerzi azt ami kell neki.simított vègig nyakamon.
-Èppen azt teszem.de az aki nekem kell nem te vagy.suttogtam fülèbe.
Selena sikongatni kezdett mintha ölnèk kezemet a szájara hejeztem de már igyis kèső volt Drina az ajtónál állt Selena elő vette a kis törèkeny lány ènèt.-Eressz el te szemèt! Fakadt sírva!? Mi a fasz?
-Justin megerőszakolt!! Nyávogott selena amit ő sírásnak nevezett.
-Mi? Ez nevetsèges.hozzá sem èrtem Drina hinned kell nekem ő probált elcsábítani de èn nem mentem bele hidj nekem.
-Ezek után már nem tudom mit hidjek justin.lábadtak könybe szemei.
-Drina v..
-Hagyd csak.
-kussoljál már te szajha ez mind a te hibád te ribanc.
-Szèpen elmondod neki az igazságot hogy egy ujjal sem èrtem hozzád.
-Már mièrt tennèm? Vigyorodott el majd el hagyta a fürdőt.
-Mert szeretem.suttogtam magam elè .majd egy könycsepp gördült ki szememből...

2016. április 8., péntek

~vissza tèrt~

Sziasztok!
Nem komiztok.ez elszomorít..
Meghoztam nektek a 24. Rèszt ( ha eggyátalán olvassátok)
Jó olvasást:)

Justin szemszöge~

-Eltűnt.meredt előre Twist.
-Nem tűnt el bazdmeg itt lessz valahol.csaptam bele az eggyik fába.olyan dühös lettem hogy ki tudtam volna csavarni azt a szaros fát a helyèről.
-haver nyugi meg lessz.
-Ne nyugtatgass baszki.Emeltem fel hangomat majd tenyerembe temettem arcomat.
Holvan? Hova a picsába tűnt bassza meg.
-Megkeresem.
-Hülye vagy haver? Hol keresed azt sem tudod hogy eggyátalán...
-Hogy eggyátalán mi bazdmeg? Kaptam rá tekintetemet majd elhalgatott.
-Segítesz vagy nem ?
-Tesó gyere,most nem mennèl semmire vak sötèt van holnap reggel meg keressük.
Igaza van De nem akarok holnapig várni vele fèltem őt nemakarom hogy bántódása essen azt sosem bocsájtanám meg magamnak.
-Nem lessz baja,okos lány.veregetett válba.
Majd vissza sètáltunk a szaros táborba,Drina nèlkül semmihez sem volt kedvem a többiek le lèptek bulizni Twist azt mondta menjek ènis mert dögösesk a csajok.de engem most ez nemèrdekelt csak az hogy Drinát èpsègben vissza kapjam.
Egy szemhunyásnyit sem bírok aludni fel alá járkálok telefonomat szorongatva hogy talán fel hív .
Hova a kúrva èletbe tűnt? Hiszen az erdőben mèg ott volt Lilyvel Lucyval ès A..Abby,te büdös ribanc..
Csaptam ökölel a falba.
Majd idegesen tárcsázni kezdtem Abbyt.
-Helló jussy bèbi,csak nem hiányzik valami vagy esetleg valaki? Hangja önelègült volt,majd fel robbantam az idegtől.
-Hozzá ne èrj te ribanc mert különben èn öllek meg.üvöltöttem a telefonba.
-Van egy ajánlatom Bieber ès a kis ribancod elmehet.
-Ne szórakozz velem te ribanc.
-Hát akkor örültem a beszèlgetèsnek..
-Mit akarsz?
-Egy èjszakát.
-Ezt verd ki a fejedből te szajha.nevettem fel gúnyosan pornèppel nem kezdek.
-Hát akkor búcsuzz el a kis Drinácskától.
-Hozzá ne èrj mert..
-Justiiiin.majd egy nagy puffanás ès meg szakadt a vonal.
Idegesen tárcsáztam Twist számát.
-Mond Bró.
-Twist gyere ide szüksègem van rád.
-ó tesó zavarba hozol.kuncogot fel mint egy hím ribanc.
-Ez most halálosan komoly Drina èlete a tèt.
-Azonnal ott vagyunk
Öt perc alatt ide èrtek Twistèk.
-Mi a gáz?
-Abby elvitte Drinát.szorítottam ökölbe kezeimet.
-Ezt honnan veszed Abby nem tenne ilyet.okoskodott Lily.
-Felhívott azt mondta ha nem fekszem le vele búcsúzzak el drinátol.fogtam arcomat tenyerembe majd bent maradt levegőmet ki fújtam.
-Micsoda? Tágultak ki Twist haverom szemei.
-Be tudod mèrni a telefont?
-Tesó ne sèrtegess.nevetett fel Twist majd be mèrte annak a Ribancnak a telefonját.
-Hova vitte? Kezdtem idegeskedni.
-Valahol az erdőben vannak egy eldugott raktár fèlesègnèl.
-Azonnal oda megyek.kaptam fel dzsekimet.
-Veled megyek.jött utánam Twist.
-ès èn mit csináljak? Nèzett ránk Lily
-Te maradj itt..

Audrina szemszöge~

Mr.parks előjött hogy fussunk s onnan már tudtam hogy a fiúk keze van a dologban ezèrt megáltam.
A többiek elfutottak kivève Abbyt aki egy darabig csak állt mellettem majd le ütött valamivel.
S egy koszos raktárba hurcolt.
-Ezt úgysem úszod meg.
-Ès ki fog megállítani? Talán te? Nevetett fel.vagy esetleg Justin?
Justinra mèg vár egy kis meglepetès
-Hagyd őt bèkèn ! Te nem vagy normális!
-Normálisabb vagyok mint azt hinnèd,nemsokrára èrkezik majd valaki aki feldobja a hangulatot.
-Mire kèszülsz Abby?
-Az legyen meglepetès..
-Hol vagy te ribanc? Kiabált justin ingerülten s be rúgta az ajtót.
-Justiin.suttogtam magam elè mikor megláttam hát eljött èrtem..szeret..
-Nocsak nocsak jussy.
-Ne hívd így mert kitèpem a hajad te ribanc! Mentem neki majd tèpni kezdtem.
Justin erős karja rángatott le róla.
Mèg neki akartam menni de justin egyre jobban szorított.
-Ezt nagyon megbánod Audrina szenvedni fogsz ès èn nevetve nèzem vègig ahogy Bieber ott hagy tèged ő èrte.bökött fejèvel az ajtó felè majd megláttam őt kővè dermedtem...

2016. április 7., csütörtök

~El tűnt~

Sziasztok!
Meghoztam a 23. Rèszt
Remèlem tetszeni fog
Jó olvasást!❤

-Azt mondta sosem hadja hogy mi ketten boldogok legyünk.
Hajtottam le fejemet mert elszomorodtam,amikor már justinnal simán menne minden akkor valaki mindig megjelenik ès tönkre tesz mindent.
-Szerinted èn ezt hagyom is? Nevetett fel cinikusanajd magához szorított.
-Fèlek hogy elveszítelek justin mindennèl fontosabb vagy nekem..
Suttogtam ajkaiba.
-Bèbi nem veszítesz el soha.puha ajkait az enyèimre tapasztotta.
-Khmm khmm.köszörülte meg Lily a torkát amitől fel kuncogtam.
-Menjetek szobára.nevetett fel Twist amitől arcomat át vette a bőrpír s ezt justinis èszre vette Twist nem hagyta annyiban a tèmát.
Haver hányszor volt már meg?
-2,3 szor asszem .vakarta meg tarkóját vigyorogva majd tarkón csaptam.-Ezt most mèrt kell? Nevetett fel.
-Hú teso te aztán nagy tag vagy .pacsizott le justinnal.èn teljesen zavarban voltam hisz rólam volt szó a magánèletünkröl ès úgy èrzem justinon ès rajtam kívül nem tartozik senkire sem .Kicsit dühös voltam justinra amilyen bunkó volt ma.
-Hè bró,69? Nyomtátok úgy? Húzogatta szemöldökèt Twist.
-Haver ha te azt tudnád..jelent meg egy perverz vigyor justin arcán .
-Elèg.nèztem rá szúros szemekkel.
-Nyugi Drina bèbi nem gáz.ölelt át Twist.-Adhatnál pár tippet Lilynek mert hát nem elègjó ha èrted mire gondolok.nevetett fel Twist majd justinis felnevetett.Barmok..
-Bró mostmár elengedheted.rántott magához Bieber.majd ölèbe húzott.
-Justin segítesz nekem be tenni ezt a szart? Ügyködött Lily a szekrènnyel.
-Majd este mást teljesen máshova.jelent meg egy perverz vigyor az arcán majd rám nèzett
-Fordulj fel Bieber.dünyögött orra alatt .
Elèggè kanos lehet szegèny ahj mi lessz velem este jèzusom..
-69? Tőlem lehet más is.suttogott ajkaimba.
-Justiiin.ütöttem meg melkasát s ő eljátszotta mennyire fájt neki.
-Drina arra gondoltam hogy ma tarthatnánk csajos napot tudod te èn Abby..
-Drinának más dolga van.felelt helyettem justin.
-Bibs elèg.simitottam meg arcát.
-Nem hiszem hogy jó ötlet Abbyval nem nagyon csípjük egymást..húztam meg számat.
Justin nadrágom felè vezette katjait.
-Megne próbáld justin.suttogtam oda neki hogy csak ő halja.
-Őm mondtál valamit? Mosolyodott el Lily.
-Neeeemmm.húztam el mondatom vègèt mert justin kezèt èreztem meg nadrágomban s kezèt a fenekemen pihentette.
-Ezt azonnal hagyd abba.motyogtam neki alighalhatóan.justin kajánul elvigyorodott majd folytatta s simogatni kezdett.
Ajkaimat nyögèsek hagyták el amiket már nem tudtam vissza tartani.Lily ránk nèzett èn csak vigyorogtam mint a tejbe tök hogy ne sejtsen semmit.
-Valami baj van Drina? Nèzett rám Lily èn justin ölèben feszengtem kezèt egyre lejjeb csúsztatta majd èrzèkeny pontomat kezdte el simogatni apró sóhajok hagyták el számat s próbáltam minnèl halkabb lenni.-Neem csak nem èrzem valami túlságosan jól magam lehet hogy lázam van fogtam meg homlokomat.
Justin egèsz vègig vigyorgott rajtam.
-Várj mindjárt megnèzem.jött egyre közelebb a kanapèhoz.
-Nee nemkell már jobban èrzem magam igazán semmi szüksèg rá maradj csak ott.feszengtem tovább justin ölèben aki egyre gyorsabra vette az ütemet.
-Hagyd abba kèrlek.ziháltam nyakába ès már èreztem nem kell sok s itt helyben ki elègít.
Justin arcán egy perverz vigyor jelent meg ezt vehetem egy nem nek is.Istenem..alig birtam vissza fogni magam s nem helyben sikítani a mámoríto èrzèstől.
Ajkaimból egy hangos nyögès kúszott ki.
-Drina biztos jól vagy? Nèzett rám Lily.
-Megtennèd hogy most magunkra hagysz egy picit? Mosolyogtam rá s próbáltam èrthetően artikulálni.
Lily el hagyta a halt majd justin egyre gyorsabban kènyesztetett ott lent testemet elöntötte a forroság s át futott rajtam a gyönyör amit justin váltott ki belőlem.
-Kèrlek ne csináld .suttogtam nyakába majd abba hagyta tevèkenysègèt.
-Justin te normális vagy? Ès ha Lily meglátta volna?
- tőlem 3 asban is nyomhatjuk.kacsintott rám.
-Gusztustalan vagy.ütöttem meg vállát.
-Akkor 69? Húzta fel szemöldökèt.
-Hagyd már abba .pattantam fel ölèből majd ki viharoztam.
Hogy lehet ilyen bunkó? De most komolyan .
-Mindenki gyülekezzen a halban! Szólalt meg a hangos bemondó.
Na remek.
Lasaan vonszoltam oda magam míg a többiek már ott susmutoltak.
-Gyerekek csendet kèrek!! Emelte fel hangját Mr.parks.
Amitől mindenki elhalgatott.
-Mint tudjátok úgy volt hogy holnap utazunk vissza La ba
De úgy döntöttünk maradunk mèg 1 napot.
Mindenki ujjongni kezdett kivève èn.Utálom ezt a helyet nagyon rossz elő èrzetem van haza akarok menni.
-Had fejezzembe! Erre az egy napra szervezünk nektek egy záró bulit
A buli szóra mindenki felkapta a fejèt.
Mehettek!
Fejezte be mondandóját a tanár.
Hát ez remek,utálok itt lenni nem akarok bulizni elegem van haza akarok menni.nem akarok mèg egy èjszakát itt tölteni elèg volt ezt a párat is túl èlnem
-Cica,haragszol rám? Vont magához közel Bibs.
Nem nem haragszom,haza akarok menni nem akarok itt lenni .
-Bèbi bird ki mèg ezt az egy napot nem sok.
-de nekem az.rossz elő èrzetem van.
-Bèbi nem lessz semmi baj.

Este~
A lányokkal úgy döntöttünk hogy be vonulunk egy kisebb fa házikóba s ott töltjuk az èszakát mivel a fiúk elmentek baromkodni s mèg az ofő is velük tartott.
Èppen üvegeztünk a lányokkal amikor az ablakoknál vilagitottak s dörömbőltek
Nagyon megijedtünk a lányokkal.

Justin szemszöge~
Megbesztük parksal hogy meg szivatjuk a csajokat az egèsz az èn ötletem volt mert tudom hogy a lányok be lesznek szarva
-gyertek.intettem majd kezdetèt vette a szivatás a srácok remek munkát vègeztek Drina ès a többi lassan egymás mögött jöttek ki a fa házból.
-Futás mindenki !
Intettem kezemmel az erdő felè
A lányok bele sètáltak a csapdánkba hè ez nem vicces gyertek elő!! Hallottam meg Drina kètsègbe esett hangját.
Justin ez nem vicces!! Fèlek! Hallottam hangján hogy fèlt kezdtem megsajnálni de ilyen könnyen nem adom be a derekam
-Maga menjen a lányokhoz mondja nekik hogy fussanak.
Parks bólintott ès a lányok futásnak eredtek majd mi is elő jöttünk búvó helyünkről Lily be volt szarva nagyon vicces volt látni az arcukat
-Lily Drina holvan? Kèrdeste Twist barátom.
-Nem láttam..vonta meg vállát.
-Miaz hogy nem láttad bazdmeg?
Lettem egyböl ideges.
Drina keresèsère indult az egèsz osztály de seholsem találtuk
-Eltűnt..

2016. április 6., szerda

~Bad day~

Sziasztok!:)
Meghoztam nektek a 22. Rèszt.
Remèlem hogy tetszeni fog!
Nagyon szèpen megkèrek mindenkit aki olvassa hogy hadjon maga után egy komit nem nagy kèrès.?:)
Jó olvasást!:)❤

Lesokkolva álltam justin előt nagyon meglepett kèrdèse hirtelen azt sem tudtam mit mondjak.
-Persze hogy leszek!húztam fel a földröl.majd nyakába ugrottam.
Ugye tudod hogy nincs több esèlyed justin ne szúrd el.suttogtam fülèbe.
-Èrted bármit megteszek cica.ajkai enyèimre tapadtak s óvatosan le fektetett a földre majd kezeit enyèimre vezette szemei csillogtak a vágytol láttam rajta hogy nehezen álja meg hogy ne teperjen le most rögtön.
-Kèrlek.csináld.suttogtam ajkaiba amibe bele vigyorodott.
Ajkai nyakamra tapadtak,s apró csókokat lehelt rá kezèt melkasomra simította majd lassan bújtatott ki pólomból.
Testemen vègig simította tenyerèt s megnyalta ajkait.
Puha ajkai hasamra tapadtak majd egyre feljebb.Testemet elöntötte a forroság,mindennemel őt akartam azt akartam hogy a karjaiban tartson ès sosem engedjen el.
-Mi lessz ha benyitnak? Pánikoltam be.
-Nem zavar itt senki.suttogta ajkaimba majd forró csókban fortunk össze.kezemet hajára vezettem amitől rám emelte tekintetèt kèrlelve hogy ne tegyem.gonoszan elvigyorodtam s bele turtam tökèletesen be állított hajába.
-Na ezt most nem kellet volna bèbi.suttogta meleg lehelete csiklandozta az arcomat.
-Húha.most fèlnem kène? Kuncogtam fel.
-Nem ártana.lèpteit egy hatalmas vigyor kisèretèben tette meg felèm.
Èn szaladni kezdtem a szobában justin nevetve kergetett.
-Neee justiiin.tegyèl leee halood? Ütöttem meg enyhèn hátát.
Justin.
Justin le döntöt a földre s vadul nekem esett kezeit le vezette fenekemre .
Puha ajkait èrzetem meg enyèimen
Nagyon jó èrzès volt őt magam mellet tudni.
Justin mèg teljes ruházatban volt ellentètben velem.Lassan meg szabadítottam ruháitól makd anyaszült meztelenül simultunk egymáshoz.
-Justin.ziháltam nevèt
-Shh .nèzett szemeimbe majd ajkai le csaptak enyèimre kezèt lassan simította le hasamig
-Biztosan akarod? Kerekedett felèm s arcomra nyomot egy puszit.
-Jobban mint bármit Bieber.suttogtam ajkaiba.
Justin ajkai mosólyra húzodtak majd folytatta tevèkenysègèt.
Óvatosan belèm hatolt s mozogni kezdett bennem.Testem mindeneggyes porcikája fort a vágytól lábaimat szorosan körbe fontam derekán ezzel közelebb vonva őt magamhoz.
-Kèrlek kèrlek justin soha ne engedj el.sutogtam fülèbe.
-Arra várhatsz . hallotam hangján hogy mosolyog.
Justin nyelve táncra hívta enyèmet.
Testemet elöntötte a forroság amit justin váltott ki belőlem s èreztem hogy nekem már nem kell sok.
-Justin mindjárt..suttogtam.
-Várj mèg egy picit bèbi.zihálta fülembe majd gyorsított a tempón s egyre lassaban kezdett el mozogni bennem.
-Ne csináld ezt kèrlek.suttogtam fülèbe.
De ő ügyetsem vetve kèrèsemre kínzott tovább.
S már èreztem hogy nekem tènleg nem kell már sok.
Hátam teljesen megfeszült testem bizseregni kezdett majd ajkaimat halk nyögèsek hagyták el
Justin egyböl kapcsolt s gyorsabra vette a tempot s egy nagy nyögès hagyta el számat testemet át vette a gyönyör s elmentem úgy ahogy justinis.Lihegve csusszant ki belőlem majd mellèm dőlt.
Szorosan bújtam hozzá s be szippantottam illatát. 
-Szeretlek justin..
-Ènis tèged bèbi.puszilt hajamba s tincseimmel kezdett el babrálni.
Bele mosolyodtam tettèbe.
-Ígèrd meg nekem hogy hűsèges leszel hozzám justin.nèztem gyönyörű szèp barna szemeibe.
-Drina ezt már megbeszè..
-Csak igèrd meg.vágtam szavába
-Megigèrem bèbi.suttogta ajkaimba s egy csókot lehelt azokra.
Úgy döntöttünk vissza megyünk a többiekhez ès elmondjuk nekik .
Fel öltöztünk majd kèz a kèzben hagytuk el a szobát.
A halban Twist,Lily,Abby Bob,Lil ücsörögtek a pulton.
Mindenki ki tágult szemekkel nèzett kivève Lilyt ès Twistet.
Abby tekintete haragot s csalódotságott tükrözött.
Röstelem a dolgot de egyszerűen nem tudok mit tenni az èrzèseimmel szeretem őt..le hajtottam fejemet s ezt justinis èszre vette.
-Hè bèbi mi a baj? Simította meg arcomat.
-Abby..
Justin vetett egy pillantást Abbyre s rám nèzett.
-Idővel meg bèkèl bèbi.suttogta fülembe.
-Mióta vagytok eggyüt ès ezt csak így titkoljátok? Haver ez csúnya volt! Pacsiztak le vigyorogva Twistèk.
Lily örömèben nyakamba ugrott
Abby csak ott ült magába roskadva.
Tènleg nem akartam ezt nem akartam hogy rossz legyen neki de justin...számomra az èletemet jelenti nemakarom őt elveszíteni.
Abby be rohant a szobánkba.
-Justin utána megyek ..pusziltam meg arcát ő bolintott.
Lassan nyitottam be s magam mögött be zártam az ajtót.
-Mit akarsz? Gúnyolodott rajtam Abby
-Halgass meg kèrlek..
Ez nem olyan egyszerű Abby èn sajnálom nem akartam ezt..
-Nehogy azt hidd hogy èn ezt hagyomis.állt fel velem szembe Abby.
-Hogy èrted ezt?
-Mindent megfogok tenni azèrt hogy sose legyetek boldogok ezt jól jegyezd meg! Csapta be maga mögött az ajtót.
Mit műveltem? Fogtam tenyereimbe arcomat.
S bent maradtam inkább amíg le csillapodnak a kedèlyek nem akartam
Balhèt.
Majd ki mentem ènis a többiekhez akik Twist hülyesègèn nevettek.
Èn le huppantam a kanapèra s bambultam magam elè.
-Hè Drina bèbi .nevetett fel Twist.
-Tessèk? Ráztam meg fejemet ezzel vissza tèrítve magam a valóságba.
-Baj van bèbi? Ült le mellèm justin.
-Nem csak gondolkodtam..mosolyodtam el.
-Bèbi ezt ugye nem velem akarod megetetni? Nekem elmondhatod.simitott kezèvel arcomra.
-Abby megfenyegetett.hajtottam le fejemet.
-Mit mondott neked az a ribanc? Bújt hozzám justin.
-Azt mondta sosem hadja hogy mi ketten boldogok legyünk....

2016. április 5., kedd

~ leszel a barátnőm?~

Sziasztok!
Meghoztam nektek a 21. Rèszt
Remèlem hogy tetszeni fog a többit meg már ugyis tudjátok .
Jó olvasást!:)

Fèltèkeny vagy.vigyorodott el pimaszul.majd közelebb húzott magához.
-Szeretlek Bèbi de ez nem változtat semmin,ugyanaz vagyok aki voltam ez nemis lessz máskèpp.suttogta .
-Enyit èr az igèreted? Lettem egyböl dühös s ellöktem magamtól.
Majd hátat fordítva neki óhajtottam elhagyni a helyszínt.
-Ez van bèbi.hallottam a hangján hogy vigyorog.de nem fordultam meg egyenesen a szállodába akartam vissza menni kisebb nagyobb sikerrel,de szerintem el tèvedtem.
Nem hiszem el hogy kèpes ezt tenni velem,èn elmondtam neki hogy mit èrzek iránta s ő? Mit csinált? Semmit.
Sosem bizonyította hogy mit èrez irántam neki csak egy vagyok a többi közül egy unalom űző játèk..
Fájt be ismerni az igazságot s rá kellet jöjjek hogy nem èrek neki az èg világon semmit,egyedül Selena.átkozott picsa.
Tudom nem illik a halottakat gyalázni de egyszerűen könnyebvolt igy felfognom hogy biztos őt szereti.
Kb 1 órája sètálhattam amikor megláttam a tábort ezek szerint mègsem tèvedtem el.
Már ideje volt hisz már alig èreztem a lábaim.
Gyors lèptekkel rontottam be a halba majd kanapèra le vetettem magam.
Elegem volt mindenből mindenkiből s csak egyedül akartam lenni.
Nèha csak körülnèzek ès mindenhol szerelmeseket látok .ès csak bámulom őket aztán magamba nèzek hogy nekem mègis mèrt nincsen senkim.èreztètek már igy magatokat?
Hát èn most tökèletesen így èreztem magam ès nem vágytam senkinek a társaságára.Csak gondolkodni akartam egyedül.
S most senkisem tud felvidítani chh mègis miről beszèlek èn? Senkit sem èrdekel az èn nyomorom mindenkinek megvan a saját kis èlete,Lily Twist országban jár..Abby meg justin után csorgatja nyálát több ezer lány mellet.
Ha így bele gondolok megint csak egyedül maradtam mint mindig mindenki szerelmes boldog boldogan èl az ő kis álom világában hogy a szerelem örökkè tart pedig ez koránt sincs így.
-Drina beszèlj vele..huppant le mellèm Twist a kanapèra.
-Kire gondolsz? Nèztem rá.
-Tudod teis hogy kire gondolok,ne csináld már tudod hogy milyen hülye.
-De Twist te ezt nem èrted..èn mindennèl/ mindenkinèl jobban szeretem őt,de lássuk be ő sosem változik mindig az a Mr.megduglak Bieber marad ès ezen nem változtat semmi ès senki sajnos mèg ènsem Twist,mindketten tudjuk hogy justin nem egyszerű eset ő más..neki nem kell a boldogság neki,neki az kell hogy mindenki a lába előtt heverjen hogy azt mondják Biebernèl nincs jobb,ès nekem nem erre van szüksègem..hajtottam le fejemet
-Drina kèrlek ne mond ezt..èrintette meg vállamat justin.
Èrted mindenre kèpes vagyok hallod?
Te vagy a világon a legfontosabb nekem èrted? Mindennèl fontosabb vagy nekem,tudom hogy el basztam ès aztis tudom hogy neked sokkal jobb jár de kèrlek bízz bennem..suttogta s homlokunk össze èrt.
-Sajnálom de már nem tudok megbízni benned justin,te magad mondtad ugyanaz a Bieber vagy aki voltál ès ezen nem változtat semmi.
-Azt nem úgy gondoltam kèrlek..
Èn mèg sosem èreztem ilyet senki iránt..mèg iránta sem,egyfolytában rajtad jár az eszem..Azokat nem gondoltam komolyan csak dühített hogy Twistel olyan jol elvoltatok..elborította az agyamat a fèltèkenysèg.kèrlek hidj nekem..
-Justin ez mind szèp ès jó,de bizonyísd be hogy fontos vagyok számodra.
-Csak gyere velem..suttogta fülembe s óvatosan húzott maga után egy szobába.a szoba teljesen üres volt csak egy szèk volt a szoba közepèn.
Justin helyet foglalt majd gitárt ragadott.
A dal~

[Verse 1]
If I was your boyfriend, I’d never let you go
I can take you places you ain’t never been before
Baby take a chance or you’ll never ever know
I got money in my hands that I’d really like to blow
Swag swag swag, on you
Chillin by the fire why we eatin’ fondue
I dunno about me but I know about you
So say hello to falsetto in three two

[Pre-Chorus]
I’d like to be everything you want
Hey girl, let me talk to you

[Chorus]
If I was your boyfriend, never let you go
Keep you on my arm girl, you’d never be alone
I can be a gentleman, anything you want
If I was your boyfriend, I’d never let you go, I’d never let you go

[Verse 2]
Tell me what you like yeah tell me what you don’t
I could be your Buzz Lightyear fly across the globe
I don’t never wanna fight yeah, you already know
I am ‘ma a make you shine bright like you’re laying in the snow
Burr
Girlfriend, girlfriend, you could be my girlfriend
You could be my girlfriend until the ---- world ends
Make you dance do a spin and a twirl and
Voice goin crazy on this hook like a whirl wind
Swaggie

[Pre-Chorus]
I’d like to be everything you want
Hey girl, let me talk to you

[Chorus]
If I was your boyfriend, never let you go
Keep you on my arm girl you’d never be alone
I can be a gentleman, anything you want
If I was your boyfriend, I’d never let you go, I’d never let you go

[Bridge]
So give me a chance, ‘cause you’re all I need girl
Spend a week wit your boy I’ll be calling you my girlfriend
If I was your man, I’d never leave you girl
I just want to love you, and treat you right

[Chorus]
If I was your boyfriend, never let you go
Keep you on my arm girl you’d never be alone
I can be a gentleman, anything you want
If I was your boyfriend, I’d never let you go, never let you go

Na na na, na na na, na na na
Ya girl
Na na na, na na na, na na na ey
Na na na, na na na, na na na ey
Na na na, na na na, na na na ey

If I was your boyfriend

-Justin ez gyönyörű..ugrottam nyakába majd be szippantottam illatát.
Justin le tett majd egy dobozkát vett elő zsebèből.
Egy nyaklánc volt rajta egy B betű mint Bieber.
Justin kezembe nyomta az èkszert majd nyakamra egy apró puszit lehelt s le gugolt elèm.
-Audrina Rouse,leszel a barátnőm?..

2016. április 4., hétfő

~ Fèltèkeny vagy ~

Sziasztok Belieberek!:)
Meghoztam nektek a 20. Rèszt.
Nagyon örülök hogy olvassátok a blogom ezt köszönömis,remèlem tetszeni fog nektek ez a rèsz is.
Jó olvasást:)❤

-Emlèkszem rá..hogy felejthettem el őt? Mèrt?. Bambultam magam elè s teljesen le fagytam.
-Nem emlèkszik semmire ,örökre ki törölt az èletèből.suttogta alighalhatóan.
-Nem nem törölt.Emlèkszik rád..suttogtam magam elè.
Justin csak állt előttem le dermedve gyönyörű szèp szemeivel engem kèmlelt majd össze vissza kezdett nèzelődni.
-Emlèkszel ? Csillantak fel szemei az örömtől.majd szorosan magához vont s nem engedett el.
-Igen justin emlèkszem mindennegyes veled töltött percre mindenre emlèkszem amit mondtál s amit tettèl èrtem..nèztem gyönyörű szèp szemeibe.
-Azt hittem hogy örökre elfelejtettèl..hajtotta le fejèt majd kezèt az arcomra simította.
-Tèged soha.suttogtam ajkaiba .meleg lehelete csiklandozta ajkaimat amibe bele vigyorodtam.justin vèrpirosan csillogó ajkait enyèimre tapasztotta s ajkai táncot jártak enyèimmel.keze egèszen derekamig csúszott majd egy hirtelen mozdulattal fel kapott lábamat derekán fontam körbe,s kezemet hajára simítottam nyakát aprócska csókokkal leptem el amik jól eső sóhajokat váltott ki belőle.
Justin hátrált egèszen a vízig majd közepènèl le tett.
Szemei fènyesen ragyogtak s arcomat kèmlelte.
Kezei egyre csúsztak lejjeb majd combomnál megált s simogatni kezdte,mindeneggyes èrintèsètől ki rázott a hideg puha ajkai ismèt birtokba vettèk enyèimet majd nyelvèt èreztem meg számban először hezitáltam aztán megadtam magam neki.nyelve táncot járt enyèmmel s apró sóhajok hagyták el ajkaimat.
Lassan bújtatott ki pólomból majd kezèt vègigsimította puha bőrömön s újra ölèbe kapott derekán lábaimat automatikusan fontam körbe.justin csókunkat megszakítva hintette be testem mindeneggyes porcikáját egy puha csókkal amibe beleborzongtam.
Ajkai újra le csaptak enyèimre s nyelveink táncot jártak,kezeit egèszen fenekemig csúsztatta le majd megált.
Èn ki bújtattam csurom vizes pólójábol majd ajkaim egyre lejjebb vándoroltak testèn s hasánál megáltam.
Justin felnyögött a jól eső èrzèstől majd államnál fogva emelt saját szintjère.nyakamat apró csókkokal lepte el egèsz testem bizsergett a jóleső èrzèstől.Meltartó pántomat kikapcsolta s a helyère lehelt egy puszit.bele mosolyodtam tettèbe.
-Gyönyörűvagy .suttogta ajkaimba amibe bele pirultam s lehajtottam fejemet.
-Ne takard az arcod,imádom amikor zavarba hozlak.nyomott egy puszit ajkaimra.majd egyre lejjeb s lejjeb haladt.rám emelte tekintetèt .
-Szólj ha nem akarod.suttogta ajkaimba.
-De akarom .pusziltam meg nyakát s le csaptam ajkaira kezèt vègigsimította derekamon ami jól eső sóhajokat váltott ki belőlem,próbáltam vissza fogni magam hiszen mègis csak a parton vagyunk.
A ruhák szèp lassan le kerültek mindkettőnkröl.
Justin mindeneggyes porcikámra lehelt egy puszit egèsz testem bizsergett az èrzèstől,majd èn következtem.
Ajkaimat puha bőrère tapasztottam s lágy csókot hintettem rá.kezemet vègig simítottam izmos hasán majd egy puszit nyomtam rá.
-Kèszen álsz? Simította meg puha kezèvel arcomat.
-Úgy mint mèg soha.suttogtam ajkaiba s hajába túrtam.
Majd belèm hatolt,testem beleremeget az èrzèsbe s felnyögtem.
Majd gyórsított a tempón èreztem hogy már nem kell sok s testemet át veszi a gyönyör.
A fájdalom kezdett szűni s ajkaimat jól eső sóhajok hagyták el.
Justin hátába kapaszkodtam majd nyakát kezdtem el csókolgatni ami mèg jobban beindította s gyorsabra vette a tempót ajkaimat egyre hangosabb nyögèsek hagyták el s tudta hogy nekem már nem kell sok.
Justin csillogó szemeit enyèimbe mèlyesztette majd ajkai le csaptak nyakamra lassan kezdte el csókolgatni majd egy puszit lehelt rá kezèt arcomra simította majd nyakamat harapni s szívni kezdte
Majd újra mozogni kezdett bennem
Kezeimet justin nyakába fontam s át adtam magam az èrzèsnek majd elmentem s justin is. 
-Szeretlek justin mindennèl jobban.
Suttogtam ajkaiba.justin bele vigyorodott mondatomba majd felkapot majd szaladni kezdett velem a parton(persze fehèrneműben voltunk)
-Tegyèl le elszèdülök .ütöttem meg enyhèn mellkasát.
-Auu .kapott oda melkasához s eljátszotta menyire fáj neki.
-Nemis fájt.kuncogtam fel majd vizes hajába túrtam.
Majd lassan vissza mentünk hogy ne tünjön fel a többieknek hogy eltüntünk
Èn saját lakosztályomba vettem utamat.
Próbáltam be osonni hogy Lily nehogy felèbredjen .
Lassan zártam be magam mögött az ajtót.s fellèlegeztem .
-Te mègis hol a jó istenbe voltál tudod te mennyi az idő? Ès mèrt vagy csurom víz? Mèrt vègig Lily.
-Eleredt az eső ès inkább nem indultam el..próbáltam magyarázkodni.
-De hát nemis esik.
-Ő hisz mèg az előbb esett tisztán emlèkszem rá.vakartam me tarkómat.
-Esett mi? Rázta meg fejèt kuncogva
Pasi van a dologban? Húzogatta szemöldökèt.
-Miii pfff dehogy.èn most megyek aludni elfáradtam.jo èjt Lily.bújtam be meleget adó ágyikomba s elaludtam.

Reggel~

Lily rikácsolására èbredtem,nem volt valami fül barátságos produkció az biztos.
-Lilyyy elèg! Dobtam meg egy kis párnával ami eltalálta.
-Drinaa nemáár olyan fülbe mászó ez a szám.
-De a hangod nem az ès ha megbocsájtasz szeretnèk vègre pihenni.húztam takarómat fejemre s lehunytam szememet.
De Lily újra rikácsolni kezdett.
Így hát rendbe szedtem magamat s elhagytam a szobát.
A halban Twistèk justinnal hülyültek.
-Szevasz csajszi! Kapott fel Twist majd megpörgetett.
-Sziaa.öleltem át jó szorosan nyakát.
-Elèg lessz.nèzett szúros szemekkel Justin Twistre.
-Nyugi teso!nevetett fel Twist
Justin megragadta kezemet majd egy rántással húzott magára.
Szorosan nyakába bújtam s be szippantottam illatát.
-Mèg egyszer meg ne lássam .suttogta fülembe vigyorogva először nem èrtettem a cèlzást.Csakis az enyèm vagy bèbi.tudtam hogy Twistre cèlozgat.
-Csak a tièd vagyok justin Bieber.suttogtam ajkaiba majd forró csókot leheltem rá.
-Gyere velem.suttogta ajkaimba majd megfogta kezemet s fekete sportkocsiába szálltunk mind a ketten
Justin a gázra taposott.
Egy autó pálya fèlesègnèl parkolt
Ahol mindenki táncolt s bandázott amikor justin kiszállt mindenki rá vezette tekintetèt majd felèm sietet s kinyitotta a kocsi ajtaját.
Kezeinket össze kulcsolva húzott a tömegbe
Justin teljesen hozzám simult  majd elengette kezemet s táncolni kezdett körülöttem.
Bele mosolyodtam hogy milyen aranyos.-Te vagy a leggyönyörűbb nő ..suttogta fülembe.
Mondtan neki hogy èn elfáradtam ezèrt Lil èkhez mentem akik a kocsi tetejèn bámèszkodtak.
-Drina bèbi hát te? Ölelt meg Lil.
-Itt vagyok .vontam meg vállamat majd felpattantam a kocsi tetejère.
Annyira bele merültem a beszèlgetèsbe hogy már nemis figyeltem mit csinál justin.
-Az ott nem Tara? Lökte meg Twist Bobot.
-De .az ő meg justin.mondatára oda kaptam fejemet.
Justin a kocsinak támaszkodva állt s az a kis ribanc ott illegette magát előtte majd justinhoz simult justin tiltakozott elenne ha jól láttam majd meg adta magát s engedte hogy rá nyomuljon.
Így állunk? Hát akkor játszunk.
-fiúk nincs kedvetek táncolni?
-De van.mondta Twist majd megragadta kezemet.egyre többet nevetgèltünk vagyis hát csak èn a viccein aztán nyakába fontam kezeimet.egyre jobban kezdtük jol èrezni magunkat amíg valaki le nem rántott róla.justin.
-Ti meg mit csináltok bazdmeg? Kiabált rám dühösen Bieber
-Csak táncoltunk! Fontam kezeim össze melkasom alatt.
-Nem bírom ha más hozzád èr èrted? Te csak az enyèm vagy .
-Ènse szóltam bele az előző kis jelenetetekbe.vagy szólj ha tèvedek.gúnyolódtam.
-èn nem tudtam.kezdett volna magyarászkodni a csaj.
-Fogd be a pofád.nèztem rá szúros szemekkel.
Majd Bieber vigyorgásával szembesültem
-Most meg min vigyorogsz?
-Fèltèkenyvagy..

2016. április 3., vasárnap

~Emlèkszem rá~

Sziasztok!:)
Meghoztam a 19. Rèszt tudom kicsit unalmas lett den nem tudtam más kèpp folytatni de azèrt remèlem tetszeni fog a rèsz jó olvasást!:)

-Bieber..Ekkora taplóval mint ő mèg èletemben nem találkoztam .Mit kèpzel hogy jön ahoz hogy akár csak egy ujjalis hozzám èrjen.Dühöngve kerestem Biebert aki jól szórakozott ezen.-Mi a fasz bajod van ?emelte rám üveges tekintetèt.-Megmondtam hogy ne èrj hozzám te rohadèk.emeltem fel a hangomat az idegessègtől.Csak hadj engem bèkèn tűnj el az èletemből.
-Azt nem tehetem bèbi.sóhajtott fel.
-Nemèrtelek nemèrtem hogy mèrt viselkedsz így velem,soha nem ártottam neked senmit..justin felsóhajtott majd tekintetèt rám emelte.
-Többet ártottál mint gondolnád..tekintete a földet páztázta.
-Hogy èrted ezt justin? Ráncoltam össze szemöldökömet.
Kèrdèsemre nem felelt,fejèt tenyereibe temette majd kifújta a bent tartott levegőt,ajkai vèrvörösen csillogtak a nedvessègtől,majd enyhèn elváltak egymástol ajkai.
-Kèrlek mond el,had segítsek.èrintettem meg vállát amitől összerezzent.-Hozzámne èrj takarodj innen.szemei izzotak a dühtől.majd felált s elviharzott.
Abby ès Bob tátott szájjal nèztèk a vitánkat.
-Ti meg ne bámuljatok,hanem azzal foglalkozzatok merre tovább.
Elszomorodtam a Bieberrel való vitánkon,de semmit nem èrtettem francbais ezzel az amnèziával utálom az egèszet..Vajon mit tettem vele? Hogy ennyire tönkretettem .mit műveltèl Drina?..
Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben s egy könycsepp gördült ki szememből.Lassan tapogattam meg arcomat s le töröltem a könnycseppet.
Ujjaimat birizgáltam egy kövön ülve ès csak gondolkodtam.De nem emlèkeztem semmire az ègvilágon .Az istenit már ebbe hogy nem emlèkszem semmire az ègvilágon elèg legyen..
-Drina in..jèzusom te sírtál?gugolt le mellèm Abby s megsimogatta arcomat.
Miatta van ugye? Simította meg arcomat.èn válaszkèppen bólintottam eggyet.Abby felsóhajtott majd szememet fürkèszte.
-Lègy türelmes hozzá,nem könnyű neki hidd el nekem egyszer majd emlèkezni fogsz mindenre csak várj türelmesen Drina..
-Mit tettem vele? Nèztem Abbyre aki le sütötte szemeit.Sajnálom Drina de ezt tőle kell hallanod,nincs bele szólásom ezt csakis ő mondhatja el neked.
-De Abby,kèrlek..kèpzeld magad a helyembe egy nap alatt vesztettem el emlèkeimet  nem emlèkszem semmire èrted?.Már szólásra nyitotta volna ajkait de mondtam hogy menjünk inkább èn jól leszek.
Bob ès Abby egèsz úton veszekedtek egy idő után már megelègeltem a dolgot ahogy justin is.
-Kussoljatok már be bassza meg,add ide azt a szájba kurt tèrkèpet! Emelte fel hangját Bieber amitől elhallgtattak.
Vègre csend volt s követtük a tèrkèpet ami vègre elvezetett a kiindulo pontig,ezek szerint sikeresen megoldottuk a feladatot,hogyha Abbyn ès Bobon múlt volna mèg mindig az erdőben rohadnánk a semmibe.
De bieber megoldotta.
Egèsz úton nem szólalt meg csak meredt a tèrkèpre,majd amikor a kiinduló pontra èrtünk elviharzott.
-Hát ennek meg mi baja? Kèrdezte Abby felèm fordulva.Megrántottam a vállam mivel fogalmam sem volt mi baja lehet most èppen de engem csak egy dolog aggasztott igazán ,amit mondott s az a baj hogy semmire sem emlèkszem ellentètben vele.

Legszívesebben most a legmagasabb sziklárol vetnèm le magam .
Most muszály volt ki szellőztetnem a fejemet,túl sokminden kavarog bennem amit mèg muszály feldolgoznom mert nem bírok ezzel eggyüttèlni hogy nem emlèkszem semmire az elmúlt egy èvből
A többiek vissza vonultak
A saját szobájukba.
Èn csak sètáltam a parton ès csak nèztem ahogy mossa a víz a homokot.
Majd a puha homokba ültem s elgondolkodtam justinon a viselkedèsèn a balesetemen annyi minden kavargott most bennem amit most úgy elmondanèk valakinek,kibeszèlnèm a gondjaim magamból hogy megkönnyebüljek ès vègre tisztán lássam a dolgokat.
-Tudod..volt egy lány,jött egy rekedtes hang a hátam mögül.Akit az èletemnèl is jobban szerettem megígèrtem neki,hogy mindentől megvèdem akár az èletem árán is,de sajnos megszegtem a szavam ès magára hagytam,mert azt hittem csak így óvhatom meg őt a rosztol ès minden renben lessz.Mindennap rá gondoltam arra hogy vissza megyek èrte ès eltűnünk a világ elől olyan helyre viszem őt ahol mèg senkisem járt,de amikor vissza mentem hozzá..kómában feküdt az èletèèrt küzdve,mindenegyes nap az ágya mellet imátkoztam hogy nyissa ki ragyogó szemeit ès újra láthassam gyönyörű arcát,remènykedtem benne hogy minden olyan lessz mint règen hogy egyszer mèg megèrinthetem bársonyosan puha bőrèt,mèg egyszer utoljára megcsokólhatom ezzel megóvva őt mindentől.De ez lehetetlennek tűnt,amikor felkelt nem emlèkezett rám az eggyütöltött időnkre,arra amiket eggyütt vèszeltünk át amikor azt mondtam neki hogy mindennèl fontosabb nekem nincs nála gyönyörűbb hozzá fogható.ő a legkülönlegesebb ember.minden szavamat el felejtette az èrzèseivel eggyüt s örökre ki törölt az èletèből az enlèkekkel eggyütt.szemeimből egy könycsepp kúszott ki.Hogy felejtehettem el őt? Mièrt..
A fejejmbe iszonyatos fájdalom hasított felszisszentettem majd a fájdalom pontjához nyúltam s egyre több kèp villant be ..róla
Emlèkszem rá..