Justin szemszöge*
borzasztóan hiányzik Drina,ahogy az ikreknek is senkisem tudja bekeríteni azt az űrt ami most bennem van,Ruby mosolyában Drinát látom nekem csak ennyi maradt Audrinából mindössze csak az emlèke maradt meg bennem az èdes mosolya ahogyan rám mosolyog,gyengèd èrintèsei ahogyan mámorba ejtenek nem tellik el úgy nap hogy ne gondolnèk rá,Noel ès Ruby semmitsem èrzèkelnek a helyzet sújjából csak az anyjuk hiányát főleg a kis Noel mindennap kezèben szorongatja Audrina eggyik blúzát amin mèg rajta maradt az illata ès kezèben szorongatva alszik el vele,na ès persze Ruby aki a baleset napján vett babát szorongadja kezèben egy percig sem kèpes elengedni azt szívszorító ez a látvány,ès èn semmitsem tehetek annak èrdèkeben hogy az ikreknek jobb legyen,kibaszottul nem így kèpzeltem el a jövőt nem Audrina nèlkül milyen jövő az ilyen? Eggyütt kellene felnevelnünk Noelt ès Rubyt látnia kène azt a csodát ahogyan felnőnek ès amint napról napra egyre okosabbak lesznek Drina nem ezt èrdemli neki kène itt lennie ès nem nekem,egyedül nem leszek kèpes vègig csinálni ezt az egèszet,nem leszek kèpes egy nap a gyerekeim elè állni ès elmesèlni ezt a törtènetet kèptelen leszek rá,ha az nap velük tartottam volna talán Drina mèg mindig itt lenne velünk,neki itt van a helye mellettem ès az ikrek mellet nem egy olyan világban ahol mi nem vagyunk.idő közben új bèbiszittert kerestem Cataline-t nem akartam hogy Melanie tovább tartózkodjon ebben a házban,úgy èreztem nincs helye itt.
-Cataline,kèrlek vigyázz a gyerekekre amíg èn távolvagyok.helyeztem reggeli kávèmat a tálcára makd feláltam a kanapèról.-Mr.Bieber ha szabad megkèrdeznem,hová megy ilyen korán? .-Te csak a feladatodra figyelj,ha bármi gond adódik tudod hogy èrhetsz el.
-Noel! Ruby! Tártam szèt karjaimat mikor a kèt kis rosszcsont felèm tartott.
-Nekem most dolgom aladt de nemsokára visszajövök,de ti addig fogadjatok szót Cataline-nek.
-Apa.-csillant fel Noel szomorú szempárja.
-Mondcsak nagyfiú.pusziltam meg feje búbját .-Ugye te vissza jössz? Tudtam hogy Audrinára gondolt,kisfiam szavai könnyeket csalt szemebe majd jó szorosan magamhoz szorítottam Rubyt ès Noelt.-Anyukátok itt van veletek mèg hozzá itt! Mutattam melkasukra -De apa èn nem látom őt.lábadt könnybe Ruby szeme,letöröltem puha arcán vègig csorduló könnyeket.-Te nem látod ,de ő onnan fentről lát tèged,ha csak hiányzik beszèlj hozzá mèg ha nem is válaszol mègha nem is hallod a hangját de ő hall tèged ès azt mondta nekem hogy nem szeretne ilyen szomorúnak látni,mert az őt is elszomorítja,ugye nem szeretnèd hogy anya szomorú legyen? Simogattam meg Ruby haját ,mire ő megrázta fejèt.-Na kèrek egy puszit! Mosolyodtam el halványan s Noel ès Ruby egy cuppanóst nyomtak az arcomra.-Apropó..Cataline ha nem èrnèk vissza kèrlek fektesd le őket ès Noelnek vegyèl ki egy új pólot Audrina szekrènyèből ne add rá ne mosd ki csak egyszerűen add a kezèbe!-Èrtettem Mr.Bieber.bólintott eggyet Cataline s èn be csuktam magam mögött az ajtó.
Óvatosan be csuktam frissen fènyezett Ferrarim ajtaját utamat egy virágoshoz vettem ,pár száll vörös rózsáèet az a kedvence.
A friss rózsákat a sírkövön található vállzába hyeztem ès le ültem a sírral szemben lèvő kis padra.-Vettem neked virágot,a kedvencedet..mosolyodtam el halványan-mindent megfogok tenni azèrt hogy büszke lehess rám,hogy ne azt az embert lásd akit az elmúlt pár èvben láthattál tudd hogy pótolhatatlan vagy számomra,ès ezt az űrt amit bennem hagytál soha senki sem töltheti ki nagyon hiányzol,de nem csak nekem hanem az ikreknek is,tudd hogy sosem fogom őket mással fel nevelni,nem lessz egy pót anyuka sem Te vagy az anyjuk ès mindigis te maradsz.Mindennap mesèlek nekik majd rólad,azokról az időkről amiket ketten èltünk át elmesèlem nekik hogy milyen szerencsèsek hogy ilyen anyukájuk van szeretlek Audrina Rouse tiszta szívemből,tudnod kell hogy nincs olyan nap hogy ne gondolnèk rád ès sosem foglak elfelejteni sem pótolni mással,A szívem a tièd ès az is marad örökkè,èrzem hogy a szerelmünk mindennèl erősebb ès eggyütt át vèszeljük ezt az időt .Nemsokára újra a karjaimban tartalak majd elválaszthatatlanok leszünk,hiszen tudod Soha ne mond hogy soha.
-Apaaa! Futot karjaimba Ruby .felkaptam ölembe ès egy puszit adtam arcára.
-Hercegnőőm! Fordultam meg Rubyval a kezemben.-apa kèrdezhetek valamit? Fonta körbe kis kezeit nyakamon ruby.-Persze Hercegnőm bármit.
-Anyánál voltál? Kèrdèsère szemeim könnybe lábadtak de próbáltam èrtelmes mondatokat kinyőgni.-Igen kicsim,rengeteget mesèltem neki rólatok! Pusziltam meg puha arcát s lehunytam szemeimet amiből akaratlanul is ki kúszott egy könnycsepp,ruby kis kezèt arcomra helyezte ès le törölte könnyeimet.Anya azt mondta ne legyünk szomorúak okè apa? Mosolygott rám Ruby.
-Okè szerelmem.pusziltam meg száját mire nyakamba bújt fel vittem Audrinával közös szobánkba ès be fektettem magam mellè magunkra húztam a takarót s nyomtam egy utolsó puszit arcára.-Apa! Aludhatok ènis itt? Totyogott be Noel is a szobába.
-Gyere Noel nyújtottam ki másik karomat ahova Noel befèszkelte magát egy idő után mindketten szuszogtak karjaim alatt.Lassan csúsztattam ki kezemet fejük alól s elhagytam a szobát.lassan vettem a lèpcsőfokokat majd Cataline-t pillantottam meg a konyhában amint az ikrek után pakolt.-Köszönöm.biccentettem oda Cataline-nek aki csak egy mosolyal díjazta.-Biztosan remek ember lehetet ha maga ennyire belè habarodott.törölgette Cataline a poharakat közben arcomat fürkèszte.
-Igen,remek ember volt,de az èlet igazságtalan ès elvette őt tőlünk.-Hidje el uram hogy biztos vagyok benne Audrina nemsokára vissza tèr majd.-Soha nem fog már vissza tèrni ,ne mondj badarságokat Cataline.ráncoltam össze dühösen szemöldökömet.-Hisz maga mondta Mr.Bieber hát nem emlèkszik? Soha ne mond hogy soha.
-Honnan tudsz te ezekről? -Te magad mondtad!nem emlèkszel? -De ezeket csak neki mondtam honnam tudsz ezekről? .-Mennem kell Mr.Bieber de ne feledje az èletben igenis törtènnek csodák!
Hát sziasztok!:)
Úgy döntöttem nem lessz szünet ugyanis. Ha most szünetet tartanèk jövő honapban már nem tudnèk rèszt hozni bizonyos okok miatt!
Szóval a blog hivatalosan is folytatódik tovább.
Tudom hogy ez a rèsz unalmasra sikeredett de azèrt remèlem valamennyire tetszett nektek .Mint ti is láthatjátok a törtènet hatalmas fordulatott vett lassacskán összs áll makd a kèp de azt nem árulhatom el!:)
Adsigis sziasztok!❤
2016. június 30., csütörtök
2016. június 29., szerda
2.Èvad ~2.rèsz -Lehetetlen
Sziasztok! Hát itt lenne az a bizonyos szünet előtti rèsz!
Nemakartalak kètsègek között hagyni titeket ,ezèrt meghoztam ezt a szünet előtti rèszt ha nevezhetjük így! Remèlem mindenki váeni fogja hogy újra legyenek rèszek!:)
De nem húzom az időt jó olvasást!❤sziasztok
-Terhes vagyok!(?) vajon Melanie mire akar ezzel kijukadni? Ès mèrt pont nekem számol be erről? Számtalan kèrdès merült fel bennem nemèrtettem semmit ahogy justin sem .-Igen?..húztam el ajkaim hogy folytassa mondani valóját.
-Tudom hogy ez oriási kèrès de nem húzhatnám meg magam itt egy kis időre? Nem szeretnèm hogy Markus èszre vegye a változásokat.sütötte le tekintetèt Melanie.-Itt biztosan nem maradsz! A gyerekeimnek nyugalomra van szüksège nem egy bálnára ember! Kezdett el justin bunkózni.-Justin..nèztem rá szúrosan,ha így jobban èrzed majd magad akkor felőlem semmi akadája,igaz justin? Pillantottam a dühben fortyogó justinra,mind alkalommal ilyen feszült amikor Melanie a közelben van valyon mi lehet ennek az oka? Ha rá kèrdeznèk úgyis csak dühös lenne ès csak felkapná a vizet ahelyett hogy èrtelmes választ adna a kèrdèsemre ezt az ötletet elvetettem .
-Ès addig mi lessz az öcsèddel?
-Tud gondoskodni magárol ès mindössze csak pár hètről lenne szó .
Justinon látszott hogy nem nagyon hitt Melanie nak ènis furcsáltam picit a helyzetet de azèrt nem rakhatok ki egy terhes nőt az utcára.
Mivel èn be ígèrtem a kicsiknek egy kis vásárlást ezèrt elviszem őket addigis justin pihenhet egy kicsit.
-Ruby! Noel! Gyertek megyünk köszönjetek el justintól! .-Biztosan ne vigyelek el? Vakarta meg tarkóját justin.-Nem nem piheny csak .A kèt kis rosszcsont justin ölèbe futott.-kapok egy puszit hercegnő? Vette ölèbe Rubyt ,aki vigyorogva megrázta fejèt.-Mond hogy szeretsz.lógatta le juss ruby fejèt tèrdèig míg ruby át fonta lábacskáit justin derekán,Ruby mèg mindig nevetve rázta meg fejèt.~Mond,Mond puszilgatta meg Ruby arcát justin amíg kinem mondta hogy szereti.aztán jött Noel aki csak vigyorogva megölelte justint aki egy hatalmas nagy puszit nyomott Noel szájára amibe bele mosolyodtam.-Na gyere ide.-tárta szèt juss karjait Noel bele bújt karjaiba. Justin puszikkal lepte el noel arcát.-Na gyere Noel .mosolyodtam el s Noel vigyorogva nyúlt kezem után.
-Majd jövünk! Csuktam be magam mögött az ajtót.Ahogy justinis tudja már a kicsikkel nem könnyű a kocsiba nagy nehezen tettem be őket Noel ès Ruby hangos veszekedèsbe kezdtek.-Gyerekek elèg legyen! -Noel le ejtette a cumim! Gügyögte el Ruby .Próbáltam nyújtózkodni a cumièrt de nem nagyon jártam sikerrel így egy picit lejjeb hajoltam már a kezemben volt a cumi amikor egy hatalmas nagy duda szó ütötte meg fülemet s minden elsötètült.
Justin.
Melanie megint kapott a helyzeten ès egyből rám akaszkpdott.-Megmondtam már neked hogy felejts el! Felejsd el azt hogy mi volt nem akarlak tèged! Ne mássz rám ne gyere a közelembe nekem családom van nem èrted? Löktem le magamról nyakamra fonódott kezeit,-Nemis kèrdezed meg hogy kitől vagyok várandós? Húzta mètovább az agyam Melanie,tudta hogy nem sok kell ès szakad a cèrna.-Nem vagy te terhes,csak egy lotyó nevettem fel gúnyosan .-De Audrina elhiszi,ès amíg elhiszi addig itt lakhatom ès megszabadulhatok tőle a kèt kis fattyával eggyüt.-Hogy mit mondtál? Szorítottam meg nyakát Melanienak senkisem beszèlhet így a családomról főleg nem egy ilyen senkiházi ribanc.-Jujujustin..nekapok levegőt.kapálozott kezem között Melanie.-Èpp az a cèl,nem ismersz mèg ribanc nentudod mikre vagyok kèpes szemrebbenès nèlkül öllek meg mint egy kutyát te utolsó szajha! Löktem falhoz Melaniet aki a padlón kucorodott meg.
-Audrina akkoris csak egy senki ! Elpattant az agyam ès már csak azt vettem èszre hogy Melanie az arcán maszírozza a fájó pontott. Már èppen indultam volna Melanienak amikor megcsörrent a telefon biztos Drina.
-Ezuttal megúsztad ribanc,de máskor nem fogod.
-Mr.Bieberrel beszèlek? Hallotam meg egy idegen fèrfi hangját.Mit keres nála Audrina telefonja?
-Igen èn vagyok hol van Audrina? Kezdtem el idegesen markolászni a telefont.
-Uram kèrem nyugodjon le.
-Ne nyugtatgasson csessze meg ! Hol van a családom! Rúgtam bele èjjeli szekrènyembe ami felborult.
-Sajnálom de autóbalesetet szenvedtek!..
Ledermedtem èreztem hogy torkom össze szorul ès. Hatalmas nagy szúrást èreztem szívemben üressèget magányt szemeim megteltek könnyekkel a kèszülèk ki csúszott kezeim fogásából lesokkoltam,a gyerekeim..ès a szerelmem.
Hát ez lenne az a bizonyos rèsz!
A szünet nem tudom pontosan milyen hosszú lessz de igyekszem minnèl hamarabb vissza tèrni ès folytatni a blogot köszönöm hogy annyian olvastátok a blogom!:)
Nagyon jól esett ès örömmel olvastam a pozitív kritikákat, sziasztok!❤

2016. június 28., kedd
2016. június 27., hétfő
2. Èvad~1 rèsz.
Húú..hát sziasztok!:)
Mint látjátok ez a második èvad legelső rèsze..Hihetetlen hogy nemsokára ennek a blognak vège szakad,hiszen ez volt a legelső blogom,talán ezèrt is áll olyan közel a szívemhez.
Szeretnèm hogy aki olvassa a fejezeteket hadjon maga után valami èletjelet hogy tudjam mennyien olvassátok a blogot,remèlem maradtak mèg olvasóim ès ők mindvègig itt lesznek míg a blog vèget nem èr!de mèg rengeteg időnk van a vègèig lesznek mèg izgalmak!
De nemis húzom itt az időt jó olvasást!❤
#Belieber.
Audrina*
Mit is szeretnèl mondani? Nèzett juss feszülten Melaniera,ha nem ismernèm justint azt mondanám hogy tuti hogy sántikál valamiben.
-Mond csak el neki justin gyerünk.vigyorodott el Melanie .-mostmár tènleg nemèrtettem mi a franc folyik itt ès már komolyan felketettèk a kíváncsiságomat,justin elgondolkodott talán azon hogy el mondja e nekem vègre hogy miről van szó vagy sem,-Szóval Melanie ès èn..pupilláim kitágultak s felhúzott szemöldökkel vártam a választ.-Az imènt kicsit össze kaptunk de már meg vitattuk.ugye Melanie? Mosolygott juss Melaniera aki össze vissza pislogott.-Így törtènt.
Kicsit megkönnyebültem hogy csak szóváltás volt az oka az előbbi kínos helyzetnek de láttam Melanie-n hogy nem èpp erre a válaszra számított,Melanie a konyhában vègezte a dolgát amíg èn ès juss a kicsikkel játszottunk.
Melanie*
Hangos gyerek nevetèseket hallok be a konyhába s justin ès Audrina boldog nevetèsèt a gyomrom felfordul ettől az èrzèstől talán ez lenne a fèltèkenysèg? Csak ara tudtam gondolni hogy mennyivel jobb lenne ha èn futkároznèk a gyerekeink után justinnal talán minden más lenne,nem kène nekem ès Markusnak nèlkülöznünk ès mèg justin is csak az enyèm lenne..
Legszívesebben megfolytanám egy kanál vízben Audrinát de akkor gyanakodna..Ès nekem mèg terveim vannak vele..azt akarom hogy olyan bosszúban legyen rèsze ami egy èleten át benne marad,várok várok a legjobb pillanatra hogy kitálaljak ravaszabbnak kell lennem ha ki akarom játszani justint el kell őt csábítanom hogy a kis csapdámba essen ès örökre velem maradjon Audrina megkeserüli hogy elvette tőlem jujut.
Audrina*
Sosem hittem volna hogy egyszer mèg lehetek ilyen boldog főleg azt nem hogy justinnal aki nemrèg mèg az ős ellensègem volt,márra már a gyerekeim apja ès az èletem szerelmèt jelenti számomra,ha valaki 3 èvvel ezelőtt a fejemhez vágja azt hogy èn justin bieber barátnője leszek az arcába nevetek egy nagyot.
A kicsik nevetèse be leptèk az egèsz házat ahogy juss ès Ruby játszottak Noel pedig csak nevetett ezen a kicsik imádják justint ahogy justin is őket.
Talán elbambúlhattam ugyanid justin bársonyos hangja èbresztett fel gondolat mentemből.-Miaz? Mosolyodott el juss.
-Semmi csak hihetetlen hogy a nagy justin bieber be èrte eggyel ès családja lett mosolyodtam el s justin ajkaihoz közeledtem.
-De ez az egy..a legkülönlegesebb.ajkaink táncot jártak egymásèn a persze nem sok időre ugyanis a kicsik is a szobában tartózkodnak ,
Akik csendben játszottak a szőnyegen
Melanie meggyötört arcával találtam szembe magam s kíváncsian nèztem rá úgy ahogy justin is
-El kell mondanom nem tudok ekkora bűntudattal èlni.sütötte tekintetèt Melanie justinra aki öldöklő szemekkel figyelte Melaniet s megfeszült melletem,viselkedèsèt nem èrtettem.
-Terhes vagyok!(?)
Hát ez lenne a második èvad legelső fejezete de nem az utolsó!
Ti milyenek látjátok Melaniet? Szerintetek elèri a cèlját ès justin ès Drina kapcsolatának örökkre vège szakad? Na ès mi lessz a kicsikkel? Talán justin helyre tudja hozni a hibáját?
Várom a vèlemènyeket!:)
Sziasztok!❤

2016. június 25., szombat
43.~ Vallomás
Melanie szemszöge*
Nincs könnyű èletem,szinte mindennap hulla fáradtan gondoskodom Markusrol egyedül nevelem se anya se apa nèlkül,nem könnyű ha az ember 18 èvesen megtapasztalja ezt nehèz úgy felnőni hogy tudod senki sincs melleted.
Justin mindent felkavart bennem az nap èjjel,tudom hogy családja van de az èrzelmeimnek nem tudok parancsolni elkezdtem iránta olyan èrzelmeket táplálni amit mèg soha senki iránt sem èreztem..nem szabadna ezt èreznem iránta.
De ha az enyèm nem lehet,senkièsem lessz ,Audrina bèbiszittert keres ès ez roppant remek alkalom ahoz hogy megszerezzem justint magamnak.
-Justin! -jólvagy? Nèzett Drina az ámuldozó justinra,szegènykèm semmitsem èrt..vigyorodtam el ördögien.
-Örülök hogy megismerhetem Mr.Bieber nyújtottam vigyorogva kezet justinnak aki teljesen le volt döbbenve hiszen ez volt a cèl.
-Takarogyj innen.suttogta fülembe mire èn halkan felkuncogtam.-Eszemben sincs .
Justin*
Hogy kerül ez ide? El kell takaritanom mielőtt köp Drinának minnèl hamarabb.
-Juss èn elmegyek az ikrekèrt addig ismerkedjetek össze Melanieval,ès ne lègy goromba.csókolt meg Drina ès kiszaladt az ajtón.Melanie kapott az alkalmon egyből rám mászott amit persze nem hagytam nem követem el azt a hibát amit 9 hónappal Ezelőtt.
-Takarodj innen!
-A a sajnos annak ára van szivem.simított rá gyengèmre s bele markolt.Karját le dobtam magamról.-Ezt fejezd be! .-De justin tudom hogy èlvezted.-Nem eggyáltalán nem èlveztem te ribanc ès most takarodj innen.
-Ès mit mondanál Audrinának? Hogy megcsaltál vele ès már nem kelletem neked ezèrt elküldtèl? Darabokra törnèd a pici szívèt.gúnyolodott Melanie.
-Most fejezd be te aljas ribanc,te csak egy hatalmas hiba vagy amit 9 hónappal ezelőtt követtem el nem több,bármi áron megvèdem a családomat ilyen ribancoktól mint te,harcolni fogok a családomèrt ès gondoskodok arrol is hogy te minnèl hamarabb eltakarodj innen megèrtetted?
-Apaaa! Szaladt kezeim közè Ruby Noel Drina nyakán csimpaszkodott ezekèrt a pillanatokèrt bármit megtennèk.-Noel meghúzta a hajam! Durcázott be Ruby csak mint az anyja.-Ruby bele vágott az enyèmbe! Fel kuncogtam kis vitájukon mire Drina össze ráncolta szemöldökèt jelezve ezzel azt hogy ne tegyem.
-Hogy vagy nagyfiú? Nyújtottam kezemet Noel felè akinek arca fal fehèr volt forró kezeit át fonta nyakamon fejèt nyakamra hajtotta.
-Nem vagy jól? Simítottam meg szőke Haját mire ő el motyogott egy nemet .-Semmitsem hatott a gyógyszer amit az orvos adott .temette arcát tenyereibe Drina,már ènsem vagyok teljesen biztos benne hogy Noelal minden rendben van.
-Noel van kedved x boxozni? Vetettem fel az ötletet mire Noel Vigyorogva bólogatott.
-Justiin..nevetett fel Drina mire eltátogtam egy bocsi ez van fèrfiak vagyunk ot Noelt az ölembe vettem ès így játszottunk.
Ruby Melanie nyomában volt egy cseppet sem tetszett hogy az èn lányom egy ekkora ribanc közelèben van mindent elfogok követni azèrt hogy ez a ribanc eltűnjön az èletünkből.
Noel játèk közben elaludt nyomtam egy puszit arcára s le kapcsoltam a tvt ès a lámpát majd le siettem èppen Drina ès Melanie csacsogtak amiből elcsíptem egy kis rèszletet.
-Drina el kell valamit mondjak justinnal kapcsolatban.. Vakarta meg tarkóját,-Mit szeretnèl Nemhagyhatom hogy kitálaljon ..cselekednem kell.-Mit is szeretnèl mondani? Vigyorodtam el....
Sziasztok!:)
Tudom rengeteget kèstem ès a rèsz is nagyon rövid ès unalmas lett,de mindenkèppen szerettem volna hozni nektek ma már egy rèszt.
Addigis sziasztok!:)❤
2016. június 23., csütörtök
42.~Kellemetlen meglepetès
Anya? Sutyorgott noel mire pislogni kezdtem nagynehezen kinyitottam a szemem.
-Miabaj szivem? Tártam ki karjaimat ès noel szipogva bújt karjaim közè.
Igen,Noelrol tudni kell ha valami nyomasztja vagy èppen csak nem èrzi jol magát ő igy reagáll.
Amint láttam semmitsem javult a helyzet ès ő mèg mindig ugyanolyan rosszul van.
-Aludhatok vejed? Sejpitett mert mèg nemmegy neki az l betű.
-Gyere kicsim -kaptam fel ès magunk mellè helyeztem s juss is mocorogni kezdett,mikor Noel bögdösni kezdte az alvó justint juss pillanatok alatt nyitotta ki szemeit s kèrdően nèzett fiára.-Nem vagy jól nagyfiu? Simitotta meg Noel arcát ès szorosan magához húzta makd egy puszit nyomott fejère.Noel elbóbiskolt justin karjai közt.
-Juss èn fèlek hogy Noelnek komolyabb baja lessz..fontuk össze ujjainkat.
-Szivem nem lessz semmi baj,csak megfázott ès egy picit felszökött a láza holnap elvisszük orvoshoz kap gyógyszert ès meglátod sokkal jobban lessz.justin szavai megnyugtattak egy picit majd elaludtunk mi is.
Reggel Noel hangos szipogására èbredtem ugyanis be dugult az orra mostmárbiztosan náthás lett szegènykèm.juss már nem volt a szobában .
-Noel apa hol van? Pusziltam meg kisfiam feje bubját s ma már vissza nyerte eredeti színèt.
-A konyhába van.vigyorodott el Noel .tiszta apja.forgattam meg szemeim ès felkaptam az ölembe Noelt s kimentünk justinhoz aki Rubynak csinált reggeli kakaót.le tettem Noelt Ruby mellè ès nyomtam a kis hercegnő fejère egy nagy puszit.
Justin a konyhában melegítette Ruby kakaóját s rám pillantott.
-Hogy aludtál? Puszilt hajamba.
-Nemsokat aludtam az èjjel juss.-ahogy ènsem bèbi sóhajtott egy nagyot látszott rajta hogy nagyon fáradt.karjaim közè vontam szerelmemet s egy apró csókot nyomtam szájára amit ő viszonzott.
Kivettem kezèből Noel cumisüvegèt ès Noel kezèbe nyomtam azt.-Jobban èrzed magad? Mosolyodtam el mikor láttam hogy vigyorog.bőszen bólogatott s Ruby karjaim közè fèszkelődött ès èn karomba kaptam bele pusziltam szőke hajába -Apaa megyünk babát venni? Vigyogott Ruby justinra .
-Ruby..ráncoltam össze szemöldököm amin juss jót nevetett ès eltátogta Rubynak hogy ne foglalkozzon velem amin Ruby csak vigyorgott
-Justiin.ütöttem enyhèn mellkadon ès gondoltam felhívom Chazt idő közben neki is be nőtt a feje lágya ès már ő is apuka lett.
-Chaz lenne egy dolog amit kèrni szeretnèk..
-Miaz Drina?
-Vigyaznál Noelre ès Rubyra?
-Persze csípem Noelt.nevetett fel meg persze a kis hercegnőt is.
-Köszönöm Chaz .akkor nemsokára visszük őket.
-Ki volt az bèbi? Sètált oda Juss az alvó Noelal a kezèben.
-Chaz ,megkèrtem hogy vigyazzon az ikrekre szóval szabad ez a nap.
-Tènleg? Csillant fel juss szeme.ne èrtsètek fèlre,imádjuk a gyerekeinket csak kell a kikapcsolódás.
-Ruby Chaz bácsi azt szeretnè ha ma ő vigyázhatna rátok.mosolyogtam Rubyra aki vigyorogva tapsikolt ezek szerint tetszik neki az ötlet.
-Chaz Báci szèp. Bújt Justin nyakába Ruby.justin felnevetett úgy ahogy ènis a kis Ruby szerelmes .
-Ezt tuti tőled örökölte justin.forgattam meg szemeim nevetve.
Noel pólomat kezdte el húzogatni megint kicsit sápadt volt.-Noel.kaptam fel fiamat ölrmbe nagyon nem akart rám nèzni ezèrt nyakamba bújtmkèrdően juss ra nèztem.
-Hercegnő megyunk veszünk neked babát.puszilta meg juss Ruby arcát .
-De akkor vigyük el Noelt doktorbácsihoz igaz Ruby? -Ideen Noel beteg! Mutatott Noelra amibe bele mosolyodtam.-Nyomás a kocsiba suttogta oda. Juss Noelèknek akik ki rohantak.
-Kell egy bèbiszitter juss pontosan ilyen alkalmakra .-Egy idegenre akarod bízni az èn gyerekeimet? Ès ha valami bajuk esik?
-Juss a bèbiszitterek èrtenek a gyerekekhez ès nekünk is könnyebben menne a háztartás.
-Talán meggondolom.sóhajtott egy nagyot justin ès mi is be ültünk a kocsiba előszőr az orvosi rendelőt vettük cèlba.
Az orvos vizsgálni kezdte Noelt .-Mióta jelentkeztek a tünetek? -Kèt három napja
-A torka elèggè piros,feltehetőleg torok gyulladás lehet az oka a rosszul lèteknek.
-Akkor semmi komoly doktorur?-Aggodalomra semmi ok,pár nap ès jobban lessz .
-Köszönjük doktorur.mosolygott rá juss az orvosra s fellkapta Noelt az ölèbe èn pedig Rubyt.
-Anya akkor kaphatok babát? Vette szájába Ruby mutatóujját.
-Persze kicsim.pusziltam meg feje búbját s be ültettük őket az autóba
Ruby az egèsz boltot kifosztotta azután pedig beadtuk őket Chaznek Noelra külön kiemeltem pár szabájt,semmi fagyi se kóla.
-Gondolkodtál már a bèbiszitteren? Kèrdeztem a kanapèn henyèlve jusstól.
-Vègülis nem rossz ötlet szivem,de akkor te intèzed ès engem ki hagysz belőle.nevetett fel amit egy szemfogatással díjaztam mindig szeret kibújni a felelősèg alól,ahogy Pattie mondaná.
Találtam egy egèszen megbízható nőt,van egy öccse ès varandós csak nem csinál semmit majd a gyerekeinkkel.
Mivel juss ki akar maradni ebből ezèrt nem is nagyon emlegettem hogy holnapra találkozót szerveztem ès eljön ide.
Juss engedett kettőnknek dűrdővizet addig èn pedig be kapcsóltam a tèvèt.
A melegvíz simogatta bőrömet teljesen kikapcsoltam èsbelfelejtettem minden rossz tènyezőt s juss vállára hajtottam a fejem.
Ajkait nyakamon pihentette egy darabig ès apró csókokkal lepte el azt kezèt egyenesen ágyèkomig vezette le s megemelte derekamat hogy alám fèrkőzhessen ajkaimat jól eső sóhajok hagyták el karjaimat juss háta körè fontam ezzel közelebb vonva őt magamhoz mikor megèreztem magamban halkan felnyögtem s megcsókoltam hogy tereje a figyelmemet a fadalomról lassan mozgott bennem s amikor èrezte hogy már nekemis tetszik a dolog gyorsabbá vált,a fájdalom helyèt a gyönyör vette át egy utólsó hangos nyögès szakadt fel belőlem mèg justin lökött rajtam párat s. Ő is elèrte a gyönyört
Reggel fkipihenten èbredtem justin mellet aki már règ a tvt kapcsolgatta.
-Hogy hogy ilyen korán fent vagy juss? Bújtam melkasába mire ő cirógatni kezdte hátamat.
-Hiányoznak az ikrek.biggyesztette le ajkait.-Nekemis,ds felhívhatjuk őket ha gondolod este pedig haza hozzuk őket.-Rendben mosolyodott el s èn Chazt kezdtem el tárcsázni.
-Na jól ment?
-Hát azt nemmondanám .nevetett fel kínosan.
-Mitörtènt? -Ruby belevágott Noel hajába.
-Mí ès te. Hagytad neki? Háborodtam fel mire juss kèrdően nèzett rám.
-Azt mondta ha nem hagxom az enyèmet is levagja.-De ő csak egy lèt èves kislány Chaz.csaptam magam homlokon.
-De olló volt nála.
-Najó add oda őket , sokkap èrtelmesebbek mint te.nevettem fel .
-Szia anya! Kihangodítottam hogy juss is mindent haljon
-Sziasztok! Na hogy èrzitek magatokat?-juby bele vágott a hajamba! Panaszkodott Noel.-Csak megigazítottam.durcizott be Ruby.-Mit mondtam az ollórol Ruby? Ne vágd le az öcsèd haját! -aokès.-Hogy èrzed magad nagyfiú? Kèrdezte juss Noelt aki durcásan válaszolt neki.-Ez a kèt csaj megőrít.hangosan felnevettünk Noel kijelentèsèn,mintha csak justint hallottam volna lassan elköszöntünk tőlük s èn le siettem a megbeszèlt találkozóra ugyanis csöngettek.
Justin
Valaki csengetett ès Drina le sietett gondoltam megnèzem ki lehet az.
Amikor le èrtem háttal ült nekem a csaj így nem láttam hogy kiaz.
-Justin gyere be mutatom neked az ikrek bèbisziterèt! Mosolyodott el Drina
Amikor megláttam ki is a bèbiszitter azt se tudtam hogy most köpjek vagy nyeljek.
-Melanie?...
Sziasztok!
Remèlem nem várattalak meg titeket a rèsszel igyekeztem minnèl hamarabb a vègère èrni hogy elhozhassam nektek jó olvasást!:)

2016. június 22., szerda
41.-Anya?
-Ikrek! -hogy micsoda? Tágultak ki pupilláim s remènykedtem benne hogy rosszul hallok justinra nèztem aki megszólalninse bírt annyira le döbbent úgy ahogy ènis.
-Ès ez biztos doktorur? -vakarta meg tarkóját justin valószínűleg nem tudta mit tegyen úgy ahogyan ènsem,mèg egy gyerek is sok nem hogy kettő.
-Mihez kezdünk most justin?
-Megoldjuk ne aggódj bèbi .-De mègis hogyan?-te csodálatos anya leszel,èn pedig mindent elfogok követni azèrt hogy nektek semmiben sem kelljen hiányt szenvednetek.
9hónappal kèsőbb
Kèt csodálatos gyerek anyukája lettem,ma ünnepeljük a kèt èves születèsnapjukat,Ruby ès Noel justin remek apa,Noelal nagyon sok "pasis,, programot szerveznek persze Ruby-t is ugyanugy szereti rengeteget változott mióta a kèt kis rosszcsont az èletünkbe lèpet de nem bántuk meg mindennegyes pillanatát kièlvezzük.
Annaaa! Noel nemengedi hod levágjam a haját! Makacsolta meg magát Ruby -Annaa Ruby le akarja vágni a hajaam! Fonta körül kèt kis aprócska karját lábam körül.
-Ruby tedd le az óllót! Noel te meg játsz Rubyval.próbáltam fenttartani a rendet kettőjük között amíg justin haza nem èr ugyanis elszaladt pelenkáèrt a kicsiknek .
Noel ès Ruby a szőnyegen játszottak azokkal a játèkokkal amiket mèg reggel borogattak szèt,így èn gyorsan össze szedtem koszos ruháikat ès a mosógèpbe hajítottam őket
Mivel mèg kèt èvesek ezèrt nagyon nagy felfordulást tudnak okozni .
-Anyaaa! Ruby elvette a vonatoom! Szaladt oda Noel majd őt követte Ruby is aki fel volt háborodva.-Ruby kicsim add szèpen vissza Noel játèkát! Kaptam fel ölembe a kis Ruby-t aki vigyorogva nyújtotta át Noel kis vonatját.-Megjöttem ! Hallottuk meg justin hangját a konyhában a kèt kis vakarcs azonnal szaladt a konyhába.-Apaaa! -Noel állandóan piszkál
-Nem is! Fonta Noel kis mellkasa körül karját amin felkuncogtam.-Elfáradtál? Vont karjaiba s hajamba nyomott egy puszit.-Ma nagyon energikusak,Ruby le akarta vágni Noel haját Noel meg megmakacsolta magát .justin felnevetett.-Justin ez eggyáltalán nem vicces,ütöttem meg gyengèden mellkasát.
-Apa! Húzogatta meg Ruby aprócska kezèvel juss pólóját.-Miaz hercegnő? Kapta fel ölèbe Ruby-t.-Álmos vadook! Törölgette meg aprócska kezeivel szemeit.-Menjünk aludni szerelmem? Puszilta meg babarózsaszín arcát mire Ruby bólintott juss küldött felèm egy hagyd majd èn nèzèst amit èn egy hálás tekintettel díjaztam.
Úgy döntöttem hogy engedek addig juss nak fürdővizet amíg ő lefekteti Rubyt.
Noel sápadtan tapicskolt be a fűrdőbe.Nagyon nem tetszett nekem a színe ajkaimat homlokára tapasztottam megállapítottam hogy Noel lázas.
-Nem vagy jól szivem? Kèrdeztem kisfiamat mire ő könnybe lábadt szemekkel rázta meg a fejèt.-Gyere ide szivem tártam ki karjaimat mire ő pityegve bújt karjaim közè.-Miabaj szivem? Hallottam meg justin hangját a hátam mögül.
-Noelnak felszökött a láza .mèregettem aggodalmasan Noelt.
-Fürdünk eggyet nagyfiu? Puszilt Noel hajába juss majd le vettem Noel ruháit lehet hogy a meleg fürdő majd segít rajta.
Juss be emelte maga mellè a vízbe ès az ölèbe emelte majd rá hajtotta fejèt a kis buksiára .Aggódom Noel miatt ezen a hèten már harmadjára lázasodik be ez így nincs rendjèn fèltem a fiamat.
Noel már fèlig elbóbiskolt justin ölèben.
-Ez így nem lessz jó juss.sóhajtottam egy nagyot.
-Holnap mindenkèppen el visszük az orvoshoz bèbi csak nyugodj meg jó? Nem lessz semmi baj vigyázunk rá.-Ruby? -ő már alszik de holnapra be igèrtem neki hogy elviszem őt vásárolni.forgatta meg nevetve szemeit juss.
-Túlságosan is elkènyezteted a kisasszonyt.
-Szerintem apszolút nem.vèdekezett egyből juss amin felkuncogtam.
Amikor elmegyunk egy bevásárló központba Ruby mindennegyes alkalommal megvetet minden játèkot justinnal amit csak ki szemel magának,ezzel nem is lenne baj ha nem a padlón vègeznè mind húsz perc elteltèvel.
Noel elaludt juss karjai közt így óvatosan felemeltem ès megtörölgettem.
-Jobban Vagy szivem? Pusziltam meg puha bőrèt arca mèg mindig fal fehèr volt.
-fáj itt! Mutatott Noel a torkára,remek mèg a torka is megfájdult.
Amíg juss felöltözött addig csináltam Noelnek meleg kakaot a cumisüvegèbe amit a kezèbe nyomtam.
-Megyünk aludni szivem? Nyomtam egy apró puszit homlokára mire ő megrázta fejèt eggyáltalán nem akart mèg aludni.-justin ! Kèrlek segíts! Kiabáltam a fűrdőbe mire juss kócos hajjal egy szál boxerben jelemt meg a konyhában.
-Noel szivem gyere olvasok neked mesèt,adj puszit anyának gugolt le hozzá juss mire Noel egy cuppanós puszit nyomott arcomra ès be szaladt a szobájába.-Köszönöm! Tátogtam el jussnak aki csak egy mosolygással díjazta.
Tudtm hogy nagyon elfáradt hiszen a kicsik nagyon kimerítik az embert .nagyon hálás vagyok justinnak ezèrt.
Vetettem mèg egy utolsó pillantást Ruby ra aki már mèlyen aludt majd be feküdtem az ágyba as nemsokkal kèsőbb juss is .
Ajkait enyèmekre tapasztotta s csókunk egyre hevesebbè vállt karját lassan le csúsztatta derekamig majd egy puszit lehelt kulcsontomra .
Össze fontuk ujjainkat s megèreztem magamban,testemet elöntötte a forróság s egyre. Gyorsabbá vált mindennèl jobban szeretem őt ès a kicsiket.
Fáradtan gördült le rólam s közel húzott magához majd egy puszit nyomott hajamba s így aludtunk el .-Anya?..
Sziasztok!
Meghoztam nektek a 41 rèszt tudom sokat kèstem vele de itt van jó olbasást!:)❤

2016. június 20., hétfő
40.-Ikrek!
A kanapèn èbredtem de nem egyedül,justin melkasán feküdtem .justin elmosolyodott s homlokomra nyomott egy puszit .-Hogy vagy ? Kèmlelt aggodalmasan.-Hát fáradtan de jól,hol voltál tegnap este justin?-Twisttel beszèlgettünk.-Biztosan hogy Twisttel voltál tegnap èjjel? -Neked meg mi a bajod? Ráncolta össze szemöldökèt
-Az hogy tegnap Twist felhívott hogy nem tudok e rólad valamit mert felszívódtál,Hol voltál justin? Fontam karomat mellkasom alá.
-Semmi közöd hozzá.lett feszült.-Mi az hogy semmi közöm hozzá? Amíg èn ithon aggódom èrted ès várom hogy haza èrj vègre addig ki tudja mit csinálsz? Èn nem ezt èrdemlem justin! Emeltem fel hangom ami justinnak sem tetszett.
-Ne kiabálj már cseszd meg! Mèrt kell ebből olyan nagy ügyet csinálni hogy nem voltam ithon tegnap èjjel? Nekemis lehet magánèletem nem?
-Seggfej! Csaptam be a szobánk ajtaját majd hallotam hogy a bejárati ajtó is csapódik megint elmenekül a gondok elől ahelyett hogy megoldaná..Mostanában már nemugyan olyan mint volt,feszült hangulat változásai vannak ès már nem kíván engem,velem lenne a baj? Talán èn tettem valami rosszat? Vagy talán már nem szeret? ..
Justin
Ezt jól megcsináltad Bieber..szeretem Drinát de mègse mondhatom el neki az igazságot nem tudhatja meg azt már nem.
Magamsem tudom mèrt jöttem ide,de felejteni akarok semmi mást.
-Örülök hogy újra látom Mr.Bieber.
-Melanie èn sajnálom de köztünk nem lehet soha többè semmi!
-De èn azt hittem hogy szeretsz hisz tegnap èjjel..
-Tegnap èjjel egy oltári nagy hibát követtem el amit soha többè nem fog megtörtènni ès te nem fogsz szólni erről egy szót sem.
-Mèrt ilyen biztos benne hogy nem szólok erről senkinek? Hiszen èn csak jól járnèk vele,magával ellentètben.
-Pènz kell? Nèztem Meleniera aki elvigyorodott.-Egy utolsó èsjszaka.
-Azt verd ki a fejedből Melanie.
-Akkor a te kis Barátnőd megtudja hogy. Megcsaltad.vigyorodott el.
-Ha egy szót is mersz szólni esküszöm hogy megőllek ribanc vigyázz a szádra.
-Hallgatok ha megadod amit kèrtem.esküszöm hogy mindjárt megfolytom ezt a ribancot.
-Itt nem te szabod a feltèteleket ribanc,èn mindent tudok rólad..ellentètben veled.
Szóval akkor megkèrdezem mègegyszer.-Mondasz bárkinek bármit is? .-Nem Mr.Bieber.
-okos lány,.vigyorodtam el majd hazafelè vettem az irányt.
Drina
-Tudom hogy hatalmas nagy bunkó voltam ma dèlután,ès erre nincs mentsèg sajnálom.hallottam meg justin hangját a hátam mögül 180° os fordulatott vettem s egyenesen a nyakába borultam.
-Ne mondj nekem többet ilyeneket jó? Öleltem magamhoz jó szorosan justint amennyire csak lehetet.
-Akkor nincs harag? Bujkált arcán az a kisfiús vigyora amit annyira imádok.
-Hááát nemis tudom..nincsen! Ajkaink táncot jártak a másikèn .-Justin nekem ell kène mennem a nőgyógyászomhoz ma tudjuk meg hogy kisfiúnk lessz vagy kislányunk.mosolyodtam el.
-Akkor menjünk .
-Jönni szeretnèl?
-Ez termèszetes bèbi.
A váróteremben olyan kellemetlen korház szag volt amit gyűlölök .
Nem sokáig kellet várnunk ugyanis mi következtünk.
-Jó napot Mrs.Bieber.-nem vagyunk házasok mosolyogtam rá az orvosra .-Elnèzèst nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni önt.-Mèg nem.javított ki justin s felfeküdtem az ágyra.
-Hogy èrzi magát mostanában? Tette fel a doktorur a kèrdèst.
-Remekül.
-Nincs fájdalma? -Eggyáltalán nincs.
-Ezt örömmel hallom.
Justin csak mosolypgva nèzett rám látszott rajta hogy ő is kíváncsi már az eredmènyre.
-Gratulálok! Magának ikrei lesznek,egy fiú ès egy kislány.
-Ikrek? ....
Sziasztok!
Meghoztam a 40. Rèszt..hát hűha..lassan már a törtènet vègèn járunk de azèrt van mèg házra,tudom hogy ez most nagyon unalmas lett de lesznek mèg izgalmak!:)
Várom a vèlemènyeket!:)
Addigis sziasztok!❤
2016. június 19., vasárnap
39.~ Az èn titkom
-terhes vagyok!
-Az lehetetlen..suttogta maga elè justin-Nem justin èn tènleg babát várok,a mi gyerekünket! Halmozódtak fel könnyeim amikor láttam justinon hogy eggyáltalán nem örül neki.
Mondj valamit kèrlek.nyúltam karja után de ő elrántotta onnan azt,Justin kèrlek,èrsd meg ő a mi gyerekünk a mi szerelmünk gyümölcse a te vèred,nem dobhatod el magadtól!
-De te helyettem is döntöttèl! .-Kèrlek ne így fogd ezt fel justin.
-Hadj bèkèn! Vágta be maga mögött az ajtót s eltünt.
Justin
Drina terhes,mèghozzá tőlem,az èn gyerekemet hordozza a szíve alatt Mit fogok most kezdeni? Persze akarok gyereket de mèg nem most Drina nem fogja fel a helyzet súljosságát a kurva èletbe is,! Arcomat tenyerembe temettem mekkora balfasz vagyok,elbasztam mindent az egèsz èletem,vagy csak szimplán gyáva vagyok,talán csak fèlek hogy őket is elveszítem majd ahogyan Jazzyt ès anyát. Ezèrt kell melettük maradnom ès megóvnom a családom,őt ès a gyerekünket ,az èn gyerekemet.
-Drina,figyelj èn nem úgy gondoltam,neharagudj rám.-Nemakarod őt igaz? Sóhajtott egy nagyot .-Èn..csak nemtudtam mit reagállni ebben a helyzetben gondolkodnom kellet Drina.
-Hogyan döntöttèl justin? Velünk maradsz ès felneveled velem? A MI gyerekünket emelte ki a mi szót.
-Drina ő az èn gyerekem is,ès mindent megfogok tenni azèrt hogy neked ès a gyerekünknek semmi bántódása ne essèk.
Audrina
Az utóbbi időkben justin nagyon sokat segít,alig várjuk már hogy megszülessen az első közös gyermekünk,kicsit tartok az anyaságtól de justin itt lessz velem .
-El kell mennem bèbi de nemsokára jövök.bújt bele fekete bördzsekièbe s a tükörnèl igazgatta haját.-Itt akarsz hagyni egyedül? Ès mègis hova mèsz?fontam karomat mellkasom körül.-Csak lazulunk a haverokkal.rántotta meg egyszerűen a vállát.
-Kik azok a haverok? Forgattam meg szemeimet.-Lil za Twist ès mèg pár fontos tag.
-Aggódom èrted juss.sóhajtottam egy nagyot s melkasába bújtam.
-Nem bízol bennem? Puszilt hajamba.
-Benned bízom de bennük nem..sóhajtottam egy nagyot.-Te megszállot vagy bèbi.nevetett fel s egy csókot hintett ajkaimra majd kezèt hasamra vezette amin már meglátszik a terhessèg.-Sietek! Csukta be maga mögött az ajtót s èn sóhajtva foglaltam helyet a kanapèn bekapcsoltam a tvt.
Justin
Túl sok ez most nekem,úgy èrzem magam mintjha Drina megfolytana túlságosan is aggódik,szeretem őt de mèg fiatal vagyok az apasághoz,nekemis lazítanom kell nèha.
-Csá bró! Pacsizott le velem Lil za .
-CSŐ!
-Ember piszok mázlista vagy hogy egy bomba nő szül neked gyereket.
-Mázlista mi? Horkantottam fel.
-Nem jön be a szülői èlet? Nevetett fel Lil Za.
-Túl sok az elvárás tesó támaszkodtam neki a kocsinak majd bele szívtam a Lil Za tol kapott cigibe.
-Nemakarod a gyereket?
-De mindennèl jobban akarom csak úgy èrzem muszály elnenekülböm nèha èrted?
-Nem tesó nemèrtelek.nevetett fel hangosan Lil Za
-Az ott ki? Böktem az előttünk lèvő csajra.
-Ő Melanie a legújjab ..elèggè jó bige tesó.bökött oldalba Twist.
-Melanie..ismèteltem nevèt,gyönyörű neve van.
-Tesó neked ott van Drina,ne csinálj faszságot.
-Eszemben sem volt barátom.ütögettem meg vállát ès a csaj felè vettem az irányt.
-Akarsz pènzt keresni? Suttogtam dülèbe úgy hogy csak ő halja.Hosszú barna haja vállára omlott hó fehèr arcát ellepte a pirosság s csak meredt rám egy darabig majd. Aprót bólintott.
-Akkor gyere velem.óvatosan dzsekimbe. Akasztotta. Ujjait eggyütt távoztunk egy elhagyatott kis házba vittem őt ezt a helyet csak èn ismerem vagyis mostmár csak ismertem.
-Ez gyönyörű.vezette körbe szemeit a szobán az èpületen miközben kabátját próbálta lehámozni magárol.
-Mesèlj magadról.simítottam meg arcát.
-Mit akar tudni Mr.Bieber?
-Mindent.
-A nevem Melanie,anyám mèg egèszen kislány koromban hunyt el ,apám nemsokkal kèsőbb utána íg. egyedül maradtam eggyetlen öcsèmmel Markussal, egyedül tartom el Markusst aki mèg nagyon kicsi ès semitsem èrzèkel az egèszből,amíg ő boldog addig az vagyok ènis.-Most maga jön.
-Van egy barátnőm aki teherbe esett , a gyerek az enyèm de hatalmas nagy felelősèg,persze akarom őket ès szeretemis Drinát de úgy èrzem megfulladok.te sem èrted ugye? Horkantottam fel.
-Higgye el Mr.Bieber türelmesnek kell lennie.
Lassan tèvedtek szemei ajkara ,megcsókoltam nem hezitált rögtön viszonozta gesztusom
Megtörtènt az aminek nem kellet volna le feküdtem vele.
-Öltözz! Gomboltam be ingemet s be állítottam hajamat majd kifizettem Melaniet.
-Mr.Bieber èn ezt nem fogadhatom el..sütötte le gyönyörű szèp kèk szemeit.
-Ragaszkodom hozzá.nyomtam a pènzt majd Melaniet kitettem egy lepukkant èpületnèl,ő pedig hálás tekintetèt rám vezette.-Ígèrje meg Mr.Bieber hogy mèg keresni fog.
-Melanie..-Csak ígèrje meg,kèrem..-Megigèrem.mosolyodtam el halványan s elhajtottam onnan,bűntudatom van ..tudom hogy Drina nem ezt èrdemli .
-Megjöttem.
Drina a kanapèn aludt,gondolom tèvèzès közben aludhatott el.
Be bújtam mellè ès jó szorosan magamhoz húztam,-Hiányoztál Bieber motyogta orra alatt .
-Te is nekem bèbi.pusziltam meg homlokát.
-szeretlek! Bújt melkasomba s hallotam apró lèlegzett vètelèt olykor hangosabban felsóhalyt.
-Ènis hercegnőm.pusziltam hajába,nem mondhatom el neki hogy megcsaltam,Melanie az èn kis titkom marad talán örökre...
Sziasztok!:)
Tudom règen hoztam már nektek rèszt ezt röstelem is,de a másik blogomba folyamatosan viszek rèszeket ès ide csak most tudtam hozni,sajnálom hogy már alig alig követitek nyomon a blogot ès már kevès olvasóm maradt nem tudom hányan vagyunk mèg..de ez nem akadályoz meg abban hogy be fejezzem a blogot!:)
Aki mèg itt van ne aggódjon nem lessz vège a blognak makd csak a maga idelyèben!:)
Addigis sziasu

2016. június 12., vasárnap
38.~A titok
Justin erőt vett magán ès megragadta kezemet egyenesen a kocsiig szaladtunk mivel az eső is eleredt rám terítette finom illatú pulóverèt ès beindította a motort,nèha nèha rám pillantott aztán az utat figyelte.
-Justin a lábad egyre jobban vèrzik.estem kètsègbe.
-Leszarom,el kell vigyelek innen jó messzire.
-De justin ha nem megyünk be egy kórházba elvèrzel.
-Èrted meghalni is kèpes vagyok drina,èrsd meg nekem a te biztonságod a legfontosabb.-kèrlek justin hagyd hogy segítsek.justin bólintott eggyet ès megmondta hol van az elsősegèly doboz.
Óvatosan löttyintettem justin lábára a szerből,amitől felszisszentett de egèsz jól bírta a fájdalmat.
Egy vattapamacsal vègig törölgettem sebeit ès mèlyen szemèbe fúrtam enyèimet.
Ha rá nèzek mèg mindig ugyanazt a Biebert látom,azt aki sosem adja fel azt aki mindenáron megóv mèg a saját testi èpsègèt is kockáztatná az enyèmèrt puha ajkai vèr vörösek haja tökèletesen fel vólt állítva szemei mogyóróbarnán csillogtak,lehelete kellemesen mentolos a nyakán kiduzzadó erek a gyengèim..egyszerűen ő az igazi.
-Miaz? Kuncogott fel justin.-Csak elgondolkodtam.
-Na ès micsodán?
-Kettőnkön,azon hogy milyen fontos vagy számonra..nemakarlak elveszíteni justin.
-Mindig itt leszek veled Drina ezt sose felejsd el hallod? Bújtam nyakába ès beszippantottam illatát.
Justin házánál parkoltunk ès beis szaladtunk amilyen gyorsan csak lehetett.
Kezdem magam elèg rosszul èrezni,èmelygek olykor lever a víz ès mèg szèdülök is.talán az lehet az oka hogy egèsznap egy falatott sem ettem.Ès ez justinnak is szemet szúrt.
-Minden rendben? Simított puha kezeivel arcomra.
-Nemegèszen,èmelygek szèdülök forog velem a világ justin nem tudom mi van velem.
-ettèl ma valamit? Kèrdèsère csak megráztam fejemet .
-Akkor hozok valamit enni.állt fel majd le sietett.
Egy tányèrral a kezèben tèrt vissza amin a ketchup szivecske alakot formált a szendvicsen.
-Köszönöm.nosolyodtam el halványan majd enni kezdtem.
Justin próbált mosolyogni de láttam rajta hogy nagyon aggódik èrtem pedig mondtam hogy ne tegye.
Hirtelen szám elè kaptam kezemet ès rohantam a mosdóba.
5 perc után úgy èreztem mostmár feltudok állni hányás nèlkül így nagynehezen feltápászkodtam s kinyitottam a fürdőszoba ajtót s justin aggódó tekintetèvel találtam magam szembe.
-Gyere elmegyünk egy orvoshoz ez így nem mehet tovább.
-Justin biztosan csak meghűltem egy picit talán ez lehet a baj.
-Azt mondtam nyomás a kocsiba ne akard hogy èn tegyelek be Drina.
Nem kellet kètszer mondania azzonnal be ültem a kocsiba hiszen már volt rá pèlda hogy csak ugy be "Tuszkolt,,a kocsiba.
-Mrs.hell ! Kèrem fáradjon be.
-Ő is jöhet? Nèztem fèlènken justinra.
-Sajnálom hölgyem de nem .
-Menj csak.mosolyodott el ès egy puszit nyomott fejem búbjára.
-Nos akkor mi is a panasz Mrs hell?
-Èmelygès hányinger hányás szèdülès.
-Mióta van ez Mrs hell?
-Ma jöttek ki a tünetek de mèg magamsem èrtem hogy mièrt,azt hittem hogy csak azèrt van mert nem ettem semmit aztán ettem de kiadtam magamból,doktornő komoly a baj? Nèztem rá kètsègbe esetten.
-Selytem mi lehet a baj Mrs.Hell..az a helyes fiatalember odakint a barátja? Kèrdèsère bólintottam.
-Kerültek már nemi kapcsolatba ezzel a fiatalemberrel?
Kèrdèsèt nem kicsit èreztem kínosnak ezèrt belepirultam.
-Igen..hajtottam le fejemet,nem èrtettem hogy a kettő hogy függ össze.
-Mrs.Hell semmi ok az aggodalomra,.bele mosolyodtam nyugtató szavaiba megnyugodtam hogy semmi komoly bajom sincsen.
-Ön várandós.a mosoly automatikusan tűnt el arcomról az lehetetlen..
-Ès ez biztos?
-Teljes mèrtèkben kisasszony de ha gondolja adhatok önnek pár tesztet ami álltal meggyőződhet róla.
-Azt megköszönnèm doktornő.erőltettem arcomra egy mosolyt s el tettem a teszteket s kilèptem az ajtón.
Justin idegesen dobolt a szèken s mikor meglátott felkapta a fejèt majd jó szorosan átölelt.
-Mit mondott az orvos? Nèzett rám csillogó szemekkel.
-Azt mondta csak meghűltem èshogy pihenjek.nemakartam mèg elmondani neki az igazat tudom nem szèp dolog a hazugság de mèg semmise sem biztos.
-Annak örülök kicsim puszilt hajamba s összekulcsoltuk kezeinket.
*Othon*
Megcsináltam a kèt tesztet ès mindkettő pozitív volt
A francba mihez kezdek most? Hogy mondjam ezt el justinnak? .De nem titkolhatom el örökkè egyszer mindenre fènyderül ès jobb előbb mint utóbb.elmondom justinnak..
-Justin..sütöttem le szemeimet nem tudtam hogy kezdjek hozzá.
-Hallgatlak.mosolyodott el.
-Nem tudom hogy mondjam el ezt neked justin.
-Bèbi nekem mindent elmondhatsz.hátam mögül előhúztam a kèt pozitív tesztet s le raktam az èjjeli szekrènyre,justin ledermedve figyelte a kèt tesztet .
-Terhes vagyok.....
Húha..tudom hogy règ írtam már új bejegyzèst ès ezt röstellem is.de NEM hagyom abba már megvannak a rèszek s szèpen lassan felkerülnek majd,próbálok minnèl hamarabb rèszeket hozni ide !:)
Kèrlek titeket hogy fejtsètek ki a vèlemènyeteket s írjátok le a vèlemènyeteket a rèszről!
Addigis sziasztok?:)❤
2016. június 4., szombat
kezdetek!
Sziasztok !:)
Mindenkinek köszönöm aki olvasta a blogom ès nèha nèha ejtett egy kommentet is!:)
Hihetetlen hogy már lassan a 40. Rèsz következik mintha csak ma raktam volan fel az első rèszt.
Nagyon nagyon szèpen köszönöm mindenkinek aki kommentelt a blogomhoz ès èrtèkelte a munkámat.
Elsem tudom mondani mijen jó èrzès hogy eljutottam idáig.
De mint mindennek ennek a blognak is nemsomára vège szakad..
A blog terveim szerint 50 fejezetes lessz ha csak itt nem jelzitek nekem hogy szeretnètek e mèg eggy èvadot.
Mègegyszer szeretnèm megköszönni azoknak akik folyton itt voltak velem ès olvasták a rèszeim,legfőkèppen neked Barbara hatházi.
Szóval nem búcsuzkodom mèg,hiszen mèg hátra van 13 fejezet.
Nem tudom kik vannak mèg kik olvassák a blogom,de szeretnèm tisztessègesen befejezni ahogyan elkezdtem nem szeretnèm a felènèl abba hagyni ezèrt be fejezem mint az előbb említettem 50 fejezetből áll majd terveim szerint a törtènet ha csak ti nem jelzitek felèm hogy írjak második èvadot.
Köszönöm azoknak akik szántak rám egy kis időt ès vègig olvasták a bejegyzèsemet.
De ez mèg nem az utolso !:)
Sziasztok!:)❤
2016. június 1., szerda
37.~lövès
*reggel*
Egyedül èbredtem majd zavartan nèztem körül justint nem találtam magam mellet.
Bele bújtam a rózsaszín mamuszomba ès őt kèmleltem ahogy egy rántottával ügyködik.
-Jèzusom justin mi ez a szag? Nevettem fel s justin be vágta a hisztit.
-Akkor rendelj pizzat mondta unottan majd levágodott a kanapèra.justin bieber megsèrtődött.
-De tudod hogy nem ugy gondoltam aranyos tőled csak hát nem vagy egy konyhatündèr.
-Szóval azt mondod szarul főzök? Nevetett fel.
-Igen azt.nevettem vele eggyütt ènis.
-Nekem mèg dolgom van Drina de addig ithon maradsz!
-nem ! Veled megyek .makacsoltam meg magam s justin egy nagyot sóhajtott.
-Van más választásom? Rázta meg fejèt vigyorogva.
-Őm lássuk csak..vágtam gondolkodó fejet.Nincs! Szóval meghetünk.rántottam meg vállamat nevetve ès be szálltam justin mellè a kocsiba.
-Figyelj bèbi most át veszünk egy nagyon fontis drogszállítmányt ha most nem bukunk le órjásit kaszálunk belőle.
-Ès ha mègis le buktok justin? .
-Ne parázz bèbi ,amíg valaki nem köp a banda sosem bukik el.
Kicsit fèltettem justint ettől a helyzettől talán nagyonis,hisz ez termèszetes ő èletem szerelme ès ez sosem lessz máskèpp.
Justin ki pattant az autóbol tudta hogy követem ezèrt nem nèzett hátra.
-Pakoljatok! .parancsolt a fiúkra justin akik mint a szorgos hangyák kezdtek el dolgozni.
Justin vègig vezènyelte a fiúk munkáját majd Bob lihegve sietett justinhoz.
-Főnök gáz van! Itt vannak a zsernyákok!
-A kúrva èletbe! Takarítsatok el mimdent !
-Nincs időnk !
-Azt mondtam csináld! Szűrte ki justin dühösen fogai közül.
-Mindenki maradjon ahol van! Lèptek be a kommandósok a helysègbe .
Justin megragadta a kezemet ès futásnak eredtünk .
-Ne álj meg justin gyere már!
-De nem megy.nyögdécselte elgyötörten.
-Mi.mièrt?
-Meglőttek.....
Sziasztok!:)
Tudom rengeteget kèstem ès erre nincs mentsèg sajnálom hogy ennyit kèstem a rèsszel ne haragudjatok! Remèlem tetszett:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)